6.1 C
Budapest
2026 május 20, szerda
HomeTurisztikaBelföldVisszásságok a szociális üdültetésben

Visszásságok a szociális üdültetésben

Többször a piaci árnál drágábban üdülhettekTöbbször a piaci árnál drágábban üdülhettek az Erzsébet-programban részt vevő családok. Visszásságok vannak a szociális üdültetési rendszer, vagyis az Erzsébet-program körül – tudta meg a Világgazdaság a turisztikai ágazatban jártas szakértőktől.

{module 221}

A lap azt írja, hogy a programban részt vevő, nehéz anyagi helyzetben lévő családok nehezen jutottak információkhoz, csak a támogatás elnyerése és a kötelező önrész befizetése után tájékozódhattak a feltételekről. A tapasztalatok szerint a szociális célkitűzések ellenére a program nem mindig vette figyelembe a jelentkezők anyagi helyzetét. A cikk szerint a szálláshelyek díja ugyanis sok esetben magasabb volt a piaci árnál is, és kérdéses, hogy hová tűnt el az ebből származó extraprofit.

A rendszert működtető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) az idén az Erzsébet-utalvány forgalmából mintegy hárommilliárd forintot fordított kedvezményes üdültetés finanszírozására, amelyben 75 ezren részesülhettek. Egy öttagú családnak a 120 ezer forintba kerülő ötéjszakás nyaralását 75 ezer forinttal támogatta az állam. Soltész Miklós szociális államtitkár elmondta, a mintegy tucatnyi Erzsébet-táborban – Balatonszárszótól Mátrafüredig – az idei nyáron 14 ezernél több gyermek számára teremtettek lehetőséget a piacinál lényegesen alacsonyabb áron történő táborozásra. Ennek köszönhetően az állami gyereküdülők újra megteltek. „Hasonló támogatásra több évtizede nem volt példa az országban. A program sikeres, és remélhetően jövőre is folytatódik” – mondta Soltész.

A lap megemlíti, hogy a szakmában mintegy 200 gyermeküdültetésre szakosodott vállalkozásról tudni, többségük az elmúlt években rendkívül nehéz helyzetbe került, de képviselőik hiába keresték meg az MNÜA vezetőségét még az év elején, a szervezet nem vonta be őket az Erzsébet-programba.

{module 221}
gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Kínai kel saláta curry öntettel – friss, gyümölcsös–fűszeres fogás könnyű ebédekhez

A kínai kel saláta curry öntettel egy könnyed, mégis karakteres fogás, amely a roppanós zöldségeket egzotikus gyümölcsökkel és enyhén csípős, krémes öntettel ötvözi. A...

3 dietetikus 3 kedvenc receptje

A most zajló Dietetikusok hete alkalmából három dietetikus kedvenc fogását szeretnénk megosztani a nagyközönséggel. Ezek a könnyed ételek a nyári nagy melegben is gyorsan...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!