Kevesebbet költünk az éttermekben

0
3

közölte a GfK Hungária Piackutató IntézetAz elmúlt egy évben reálértéken kevesebb pénzt költöttek a magyarok vendéglátóhelyi étkezésre, mint 2009-ben, legtöbben étterembe és gyorsétterembe járnak – közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet. A hazai lakosság étkezési szokásait 1989 óta vizsgáló piackutató cég felmérése szerint az egy főre eső költések reálértéken számolva csökkentek 2009-hez képest, viszont nem változott a legalább alkalmanként otthonukon kívül étkezők aránya, négyből három megkérdezett legalább alkalmanként étkezik otthonán kívül is.

{module 221}

A felmérés szerint az elmúlt egy évben egy alkalommal legtöbbet a hagyományos étteremben, vendéglőben költöttek a megkérdezettek, átlagosan 2400 forintot. Büfékben, pizzériákban hasonlóan alakult az egy alkalommal regisztrált költés értéke, míg a gyorséttermekben 1200 forintot hagytak a kasszánál.

A megkérdezettek 53 százaléka nyilatkozott arról, hogy járt hagyományos étteremben, vendéglőben az elmúlt egy évben. Ők inkább tartoznak a 40-49 éves korosztályba, az átlagnál magasabban kvalifikáltak és ezzel együtt jellemzően magasabb a havi nettó jövedelmük is.

A lakosság körében a büfék  és pizzériák egyaránt népszerűek, minden második megkérdezett jelezte, hogy volt ilyen típusú vendéglátó egységekben az elmúlt egy évben. A büféket és pizzériákat jellemzően inkább férfiak látogatják. Gyorsétterembe az elmúlt időszakban saját bevallása szerint a megkérdezettek 46 százaléka tért be. Közöttük legnagyobb arányt a fiatalabb korosztály képviseli.

A válaszadók egyharmada az otthoni étkezésen túl az iskolában, illetve munkahelyen működő étkezdében eszik. Tíz megkérdezettből az otthoni főzést négyen tartják nyűgnek, míg hatan szívesen készítik el saját menüjüket. A felmérés azt is kimutatta, hogy a főzés továbbra is inkább a nők elfoglaltsága.

{module 221}