Az Accor új kutatása optimizmust mutat az utazások 2022-es visszatérésével kapcsolatban. A felmérésben részt vevők átlagosan négy utat terveznek 2022-ben, és 39%-kal többet szándékoznak utazásra költeni, mint 2019-ben. Az utazók az egészségügyi sztenderdeket, a foglalási rugalmasságot és a fenntarthatóságot tartják a legfontosabbnak. Az európaiak kétharmada saját mentális jólléte és stresszcsökkentés céljából szeretne utazni, 25 százalékuk valószínűbbnek tartja, hogy 2022-ben belföldön pihen majd. Az omikron miatt a megkérdezettek 21 százaléka el kellett halasszon, 18 százaléka pedig le kellett mondjon egy vagy több utazást.
A tanulmány öt országban – az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Németországban, Lengyelországban és Oroszországban – készült 6000 résztvevő bevonásával, akiket utazási preferenciáikról és vágyaikról kérdeztek. Az eredmények rendkívül pozitívak voltak, és azt mutatják, hogy az utazók jobban értékelik az utazást és üdülést, mint valaha. A Covid-19 delta és az omikron variánsai miatti problémák ellenére több mint 80 százalékuk tervez 2022-ben utazást. Sokat akarnak utazni – és két évnyi korlátozás után költeni is.
A kutatás az Accor utazási trendekről szóló átfogó jelentésének része, amely azt vizsgálja, hogy a Covid utáni viselkedésváltozások hogyan módosítják az utazás, az élet, a munka és a szórakozási szokásokat 2022-ben és azután.
Nőtt a vágy a „fly and flop” nyaralás után (azaz “a terv az, hogy nincs terv”, csak kidőlni az első nyugágyba) – a tengerparti üdülés áll a 2022-es utazási kívánságlista élén, a válaszadók 33%-a vágyik napsütésre és tengerre. A kozmopolita kultúra vonzerejének visszatértével a városlátogatások iránti kereslet (26%) is várhatóan visszaáll. Az omikron fokozta a természetközeli élmények iránti igényt – a variáns előtti kutatás szerint az emberek ötöde (20%) tervezett vidéki nyaralást, a legutóbbi járványhullám viszont növelte a természet iránti vágyat: 2022-ben az utazók 30 százaléka szeretne a természetben nyaralni.
Az omikron miatt megnőtt a kedv saját országunk felfedezésére is: 2021 végén az utazók mindössze 14 százaléka tervezett belföldi üdülést, 2022 elejére viszont ez megduplázódott (28%). Összességében a válaszadók negyede választja inkább az otthoni nyaralást az omikron hatására. Két nehézségekkel teli év után az európaiak 14 százaléka tervez luxusnyaralást, élete nagy utazását, hogy bepótolja a járvány alatt elmaradt utazásokat.
Olaszország az európai turisták első számú úti célja. A megkérdezettek 55 százaléka Európán belül maradna, a más földrészekre vágyódók 13 százaléka Észak-Amerikába, 11 százaléka pedig Délkelet-Ázsiába tervez utazást.
Az emberek 30 százaléka az év első felére, fele az év második felére, minden ötödik megkérdezett (17%) pedig már 2023-ra tervez és foglal aktívan utazásokat.
Miközben az utazási kedv egyértelműen erős, a tanulmány azt is megmutatja, hogy az utazók elvárásai hogyan változnak: 22 százalékuknak a világjárvány után mások lesznek a prioritásai. Az európaiak számára a 2022-ben leginkább elvárt „kötelező kellékek” a rugalmas foglalás és a magas szintű egészségügyi előírások lesznek. A válaszadók 31 százaléka világosabb egészségügyi és biztonsági előírásokat szeretne, és minden ötödik turista (19%) hajlandó lenne többet fizetni a szállodai szobáért, ha a hotel olyan elismert tisztasági sztenderdet követne, mint például az Accor globális ALLSAFE egészségügyi és higiéniai tanúsítványa. Tízből hárman nagyobb rugalmasságot várnak el a foglalások módosításában. A technológia is jelentős szerepet játszik a kevesebb érintéssel járó utazásban: az európai utazók 23 százaléka több érintésmentes fizetési lehetőséget vár el, 17 százalékuk pedig a szállodai technológia fejlődését szeretné, kezdve a WhatsApp ügyfélszolgálattól a jobb hotelszobai televíziókészülékekig. Az emberek utazni akarnak, ugyanakkor biztonságban is szeretnék érezni magukat – és kezdenek hozzászokni ahhoz, hogy a kettő együtt létezhet. Az elmúlt hónapok bizonytalansága miatt a biztonság és a rugalmasság terén egyaránt megnyugtató garanciát kell nyújtani az utazáshoz 2022-ben és a továbbiakban is.
Az emberek utazási szokásai is változni fognak. A válaszadók 16 százaléka 2022-ben kevesebb repülőutat, 18 százalékuk pedig több vasúti és autós utazást tervez. 13 százalékuk 2022-ben is megtartja azt a szokását, hogy egyszerre több utat foglal, abban a reményben, hogy legalább az egyik utazás a tervek szerint meg is valósul.
A Covid-évek kevés pozitív hozadékának egyike az, hogy a fenntarthatóság kiemelt szempontként egyre fontosabb. A fenntarthatóság és az utazás éghajlatra és bolygóra gyakorolt hatása az emberek 87 százaléka számára már fontos tényező. Ez befolyásolja azt is, hová utaznak, hogyan jutnak el oda, hol szállnak meg és mit csinálnak a helyszínen.
A tudatos utazás lehet 2022 meghatározó trendje. Az érzelmi és tapasztalatszerző aspektus is hangsúlyosabb lesz a korábbiaknál. A válaszadók kétharmada (66%) egyetért azzal, hogy „a nyaralás során az egyik legfontosabb célom, hogy növeljem mentális jóllétem és magam mögött hagyjam a stresszt”. Két év szigorítás után soha nem volt még igazabb a mondás: „a változás van olyan jó, mint a nyugalom”, a megkérdezettek 67 százaléka egyetért azzal, hogy „ha máshol vagyok, kitisztul a fejem, és helyreáll a rend az életemben”.
„A Covid nem csökkentette az utazás iránti vágyunkat, csak megbonyolította a folyamatot – kommentálta az eredményeket Karelle Lamouche, az Accor Northern Europe kereskedelmi vezérigazgatója. – Annak ellenére, hogy az omikron variáns miatt ötből egyvalaki le kellett mondjon vagy el kellett halasszon utazást, az emberek továbbra is utazni vágynak, és akár 39 százalékkal többet költeni, mint 2019-ben. Tavaly az utazás spontán volt, gyakran csak néhány nap telt el a foglalás és az indulás között. Most, az omikron után az utazók már a következő három évre tervezik és foglalják az utakat. 2022-ben sok élményre vágynak, sok mindent akarnak bepótolni.”
„Egyértelmű, hogy a prioritások az elmúlt két évben megváltoztak. A fenntarthatóság minden eddiginél nagyobb mértékben befolyásolja az emberek döntéseit. A munka és a magánélet egyensúlya már nem csak szlogen, és az utazók tudatában vannak annak, az utazás milyen pozitív hatással van a jóllétükre, sőt, kétharmadunk kifejezetten azért utazik, hogy erősítse mentális egészségét. Arra számítunk, hogy ez a tudatosságra és jóllétre irányuló trend még évekig az utazási élmény része lesz, amit a Covid miatt elveszett élmények iránti vágy fel is erősít. Az utazási kedv és az élmények visszatértek, Európa optimizmussal kezdi a 2022-es évet.”