Könyv-bor-jazz fesztivál Balatonfüreden

Könyv-Bor-Jazz Fesztivál, Balatonfüred

Idén is megrendezik a Könyv-bor-jazz fesztivált csütörtöktől Balatonfüreden. A háromnapos rendezvénysorozat könyvbemutatókkal, borkóstolóval és koncertekkel várja a látogatókat – közölte az MTI-vel a program szervezője.

Schmidtné Kositzky Anett, a rendezvényt szervező Balatonfüred Kulturális Nonprofit kft. ügyvezetője elmondta, hogy a fesztivál díszvendége Darvasi László József Attila-díjas író lesz, aki a legfiatalabbakat várja Nagy Gerbera-nyomozás című gyermekműsorára, a felnőtteket pedig a Mindent, amit megírhatsz című irodalmi beszélgetésre invitálja.

Az idei rendezvény újdonsága a megnyitónak is otthont adó szabadtéri “olvasószoba” – tette hozzá.

A fesztivál első napján Szaszuma és a szél címmel Danny Bain interaktív, zenés-táncos afrikai ritmusokra íródott mesedélutánján vehetnek részt a gyermekek a városi könyvtárban. Szántó Tamás radiológu -főorvossal, a Hamvas Béla Asztaltársaság elnökével hallhatnak beszélgetést a Kisfaludy Galériában, majd ugyanott a Juhász Gábor Trió zenél a közönségnek.

Pénteken Darvasi László várja a legfiatalabb látogatókat, akiknek az olvasás szépségéről, irodalmi hőseiről beszél majd és a gyerekek aktívan részt vehetnek a gerbera nyomozásban is a Vaszary Galéria kertjében.

A Gyukli pince és a Mészáros pince borbemutatóval és borkóstolóval várja a fesztiválozókat, fellép a jazz, a funk és a soul elemeit ötvöző Nunki Bay Starship. Koncertet ad a Sebestyén Patrik Quartet feat. Orbay Lilla, az est zárásaként pedig a Perpetum zenekar várja a fesztiválozókat.

Palágyi Sylvia és Kirchhof Anita Balatonfüred római kori települései és falfestményei című könyvét mutatják be a Figula borteraszon, szó lesz egyebek mellett az 1964-es ásatásokon felszínre került római falfestményekről.

Balatonfüred várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulójának alkalmából nyílt Balatonfüred 50 című kiállítás a Vaszary Galériában, ahol az érdeklődők borkóstolóval egybekötött tárlatvezetésen vehetnek részt.

A fesztivál zárónapján a Jazzterlánc című koncerten vehetnek részt a gyermekek, lesz játszóház, borkóstoló, vezetett városi séta, fellép a Trio á la Kodály, a Valami swing nevű zenei formáció és az Egri János Jr. Quintet. Grecsó Krisztián Magamról és Veráról többet című könyvét mutatják be a líra szabadtéri olvasószobában valamint Karády Anna, Balogh Gyula és Tóbiás Krisztián dedikálja műveit.

Végül Jásdi István Lyukasóra – időutazások című könyvével ismerkedhetnek az irodalom kedvelői valamint Szabó T. Anna Szabadulógyakorlat című művébe is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők.

MTI

Könyv-Bor-Jazz Fesztivál

2021 június 17-19.
Balatonfüred

A fesztivál feacbook oldala

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .