A kulturális turizmus erősödését várják a Bartók-évtől

A kulturális turizmus erősödését várják a Bartók-évtől

A magyarországi kulturális turizmus további erősödését is várják a Bartók Béla születésének 135. évfordulójára meghirdetett 2016-17-es Bartók-évtől – mondta el Hoppál Péter pénteken az MTI-nek Pécsen.

A kulturális turizmus erősödését várják a Bartók-évtől

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kedvező tendenciának nevezte, hogy tavaly tizennégy százalékkal emelkedett a szálláshely-foglalási igények száma Magyarországon a kulturális fesztiválok időszakában.

Hoppál Péter reményének adott hangot, hogy a Bartók-év programjai e folyamatot tovább erősítik, és még többen érkeznek Magyarországra azok, akik értékes kultúrával szeretnének találkozni.     „A kultúra a gazdaság élénkítéséhez hozzájáruló, jelentős tényezővé vált” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy hangversenyek, fesztiválok, kiállítások, nemzetközi zenei verseny és egy kritikai összkiadás elindítása is szerepel a Bartók-év programjában, amelyekre 1,4 milliárd forintot szán a kormányzat.     Bartók Béla műveinek kritikai összkiadásának az első két kötete idén jelenik meg, majd a tervek szerint évente két-két további kötet várható ebben a várhatóan 15-20 éves vállalkozásban – részletezte Hoppál Péter.

Az életmű jobb megismertetését szolgálja a Bartók-évre meghirdetett számtalan hangverseny és fesztivál. Budapesten sok programnak ad otthont a Bartók Béla Emlékház, idén nagyobb fókuszt kap a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál, de többek között a Hagyományok Háza is tovább kutatja az életművet – hangsúlyozta az államtitkár.

A rendezvénysorozat az általános iskoláktól a Zeneakadémiáig a fiatalok minden korosztályához közelebb szeretné vinni Bartók Béla munkásságát, de fontos az életmű tudományos megközelítése is, ezt több nagy konferencia szolgálja majd.

A Ludwig Múzeum kiállítása Bartók képzőművészetre gyakorolt hatását vizsgálja ősztől, a Magyar Művészeti Akadémia a zeneszerző által ihletett festményekből rendez tárlatot, az MTA Zenetudományi Intézete pedig Bartókné Pásztory Dittára emlékezik kiállítással.

Sanghajban ősszel nagyszabású bemutatkozást szerveznek a Bartók-életmű számára, de a komponista nevét viseli majd a Zeneakadémia új nemzetközi versenye is.

MTI