Két jelentÅ‘s, magyar részvétellel zajló eseményre került sor december elején Olaszországban. A római Pantheonban fölállÃtották Kiss István egri fafaragó betlehemi jászolját, valamint idén az a megtiszteltetés érte hazánkat, hogy dÃszvendége lett a XVI. Nemzetközi Betlehemi JászolkiállÃtásnak Giffoniban.
Â
December 2-tól VÃzkeresztig lesz látható a hagyományosan évenként megrendezendÅ‘ nemzetközi jászolkiállÃtás a Nápoly melletti olasz kisvárosban, Giffoniban. Magyarországról a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) kapott meghÃvást az eseményre, melyet Monsignore Don Antonio Tedesco vatikáni bÃboros személyesen adott át Igyártó Gabriellának, a NESZ ügyvezetÅ‘ igazgatójának.
A NESZ évek óta rendezÅ‘je a Budai Várban a magyar kézművesség nagy seregszemléjének, a Mesterségek Ünnepének, továbbá az Å‘ nevéhez fűzÅ‘dik a Vörösmarty téri Karácsonyi vásár is, amely az elmúlt években Európa vezetÅ‘ –vásárlással egybekötött – adventi kiállÃtása volt és idén már meg is nyitotta kapuit a látogatók elÅ‘tt.
A vatikáni bÃboros figyelmét a magyar népművészeti alkotások iránt a Néprajzi Múzeumban a Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által rendezett ÉlÅ‘ népművészet cÃmű kiállÃtás keltette föl. Monsignore Don Antonio Tedesco arra kérte a szövetséget, hogy Magyarország dÃszvendégként vegyen részt a XVI. Nemzetközi Betlehemi jászolkiállÃtáson a természetes anyagokból, hagyományosan kézzel készÃtett jászlakkal. Az olasz látogatók a legjelesebb magyar alkotók mintegy 50 alkotását ismerhetik meg egy XIV.századi kolostor falai között. Kiemelt figyelmet kapott az Esély Kövesi Erzsébet SzakképzÅ‘ Iskola és Gimnázium diákjai és tanárai által készÃtett hordozható jászol, mely a római Zarándokközpontban lesz látható.
December 4-én állÃtották föl Róma hÃres templomában, a Pantheonban Kiss Istvánegri fafaragó járom-keretbe foglalt betlehemi jászol-alkotását, Monsinore Don Antonio Tedesco vatikáni bÃboros, valamint Magyarország római, illetÅ‘leg a Szentszékhez kirendelt nagykövetei jelenlétében.