Sikerrel zárult a IV. Főszezon kiállítás

Bár az időjárás nem kedvezett a szeptember 17-20 között, a WestEnd City Center Millennium tetőkertjén megrendezett IV. Főszezon kiállításnak, összességében sikeresen zárult a rendezvény. A pénteki eső után a szombati napsütés meghozta a látogatókat, akiknek számát 10-15 ezerre becsülték a rendezők.

A kizárólag belföldi turisztikai ajánlatokat népszerűsítő kiállításon mintegy 150 cég képviseltette magát, a régiós standokon több város és település is bemutatkozott. Általában azoknál a kiállítóknál volt élénk az érdeklődés, amelyek interaktív tevékenységre, játékra, kvízre buzdították a látogatókat, vagy valamilyen értékes nyereménnyel csábítottak – mondta el Galisz Tamás, a szervező G-mentor Kft. ügyvezetője. A legnagyobb látogatottságnak a Magyar Termék standja örvendhetett, sokan érdeklődtek a hazai áruk iránt. Az üdülőszövetkezetek és a falusi turisztikai szervezetek prospektusai is szép számban fogytak.

– A Főszezon nemcsak a szolgáltatók és leendő vendégeik találtak egymásra, de több együttműködés született a résztvevő kiállítók között is – emelte ki Galisz Tamás. – Bízunk bízik benne, hogy rendezvényünk hosszú távon meghatározó fórumává válik a belföldi turizmusnak és hozzájárul az idegenforgalmi főszezon egész évre történő kiterjesztéséhez.