Bibione örökbe fogadja a Közép-Kelet keresztény családjait

0
12
Bibione örökbe fogadja a Közép-Kelet keresztény családjait

Bibione (Velence) strandja, amely Olaszország második tengerparti települése a vendégek száma tekintetében, táv-örökbefogadással segíti a háborúk és rombolások által űzött közép-keleti keresztény menekültek családokat.

Bibione örökbe fogadja a Közép-Kelet keresztény családjait

Ezekben a napokban indított tájékoztató és adománygyűjtő kampányokat szervezünk Bibione egész területén. A szállásoktól a közterületekig és a helyi plébániáig szinte minden alkalmazott részt vesz a szolidaritási kezdeményezésben, amelyet Bibione Charity For Family névre kereszteltünk.

Ez a kezdeményezés a Bibione Live turista promóter konzorcium és az Olasz Caritas együttműködéséből született és 2015. nyarán keresztül tájékoztató anyagokkal és adománygyűjtéssel foglalkozik. Célja, hogy felhívja az évente a venetói településre utazó majdnem 6 milliós turista figyelmét: minél több pénzt gyűjtenek össze, annál több családot tudnak táv-örökbefogadni és annál többen maradhatnak a saját szülőföldjükön.

A Bibione Charity For Family által összegyűjtött adományok egy része viszont a nemzeti határokon belül marad és a pordenonei “Az élet édesanyja” családi ház leányanya vendégeit segíti. Az adományokat egyszerűen tegye a területen elhelyezett egyéni kockák egyikébe, amelyeket rendszeresen ürítünk.

Bibione egész biztosan szokatlan döntést hozott nyári vakációs település létére, magyarázza Giovanni Mazzarotto, a Bibione Live elnöke: „Elfogadjuk Ferenc pápa felhívását és nem fordítjuk el a fejünket a sok – túl sok – szenvedő család láttán. Egy egy kiindulópont, biztosan nagyon erős választás, de Bibione mindig megelőzte a korát. Rendszerint utánozzák a tengerparti település kezdeményezéseit: legyen ez az ómen a Bibione Charity for Family esetében is“.

A humán arculatú turizmus így még jobb otthont talált Bibione városában, a zölddel körülvett strandon, biztonságos és tanúsított tengerrel, családi szolgáltatásokkal.

„A vakáció – folytatja Mazzarotto – alkalmat ad a gondtalan nyugalomra, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne időt szakítani azokra, akik azért küzdenek, hogy a gyermekeiket biztonságban tudhassák. Ezzel a kezdeményezéssel közép-keleti keresztény családokat fogadunk táv-örökbe, akik most menekülni kényszerülnek, mert a háború megakadályozza, hogy normális életet élhessenek, dolgozhassanak és a mindennapi fenntartásukról gondoskodhassanak. Az Olasz Caritas-nak köszönhetően olyan projekthez járulhatnak hozzá, amelyre mi – és egészen biztosak vagyunk benne, hogy – a turisták is büszkék lesznek. A helyi méreteket illetően pedig a Bibione Charity for Family szeretne hozzájárulni, hogy azok a leányanyák is nyaralhassanak, akik ezt saját erőből nehezen engedhetik meg maguknak“.