HOP!

Az Air France csoport három regionális légitársaságát, a Brit Airt, a Regionalt és az Airlinairt átszervezve vadonatúj légitársaságot indít HOP! néven. A társaság járatai Európa különböző  városait kötik össze Franciaországgal.

HOP!

Az új regionális légitársaság elnök-vezérigazgatója, Lionel Guérin szerint a három társaság egyetlen márkanév alá szervezésével jobb szolgáltatást lesznek képesek nyújtani az utasoknak, hiszen a légitársaság kínálata a korábbinál sokkal tisztább, követhetőbb lesz.

A HOP! az utasok igényeihez és pénztárcájához igazodik majd. A szabadidős turisták már 55 eurótól találhatnak egy útra szóló jegyeket. Az üzleti utasok all-inclusive viteldíjakból és prémium szolgáltatások közül válogathatnak. Az igazgató szerint a gazdasági válság ellenére az európaiak mobilitása egyre nő, amelynek egyik legnagyobb nyertese a légiközlekedés. Másik jelentős trend, hogy az utasok egyre inkább online vásárolnak repülőjegyet, az európai lakosok több mint 60 százaléka automatikusan az interneten teszi ezt meg. Az utasok így könnyedén összehasonlíthatják az egyes társaságok árait, és választhatják ki a számukra legkedvezőbbet. A HOP! indításakor mindezeket az új trendeket és szokásokat is figyelembe vették, nyárra elkészül a légitársaság mobilalkalmazása, és fejlesztik a foglalási rendszert is, hogy a beszállókártyájukat például közvetlenül a mobiltelefonjukra is megkaphassák az utasok.

Az Air France csoport közlése szerint a HOP! 2013 nyári menetrendjének indulásakor, március 31-től 530 járatot közlekedtet 136 európai és francia úti cél között. A társaság kötelékében 98 gép repül majd, amelyek üléskapacitása 48 és 100 közötti. A légitársaság saját gépekkel és munkatársakkal 104 desztinációra repül, 32 úti célt pedig az Air France-szal közösen szolgál ki. Ezzel az új légitársaság az egyik legnagyobb európai regionális légi szállítónak számít majd. A HOP!-pal a budapesti utasok is találkozhatnak, hiszen Lyonba eddig is a Brit Air gépei közlekedtek fővárosunkból, amelyek ezentúl az új márkanevet viselik majd.

Az Air France közlése szerint a HOP! árképzését két tényező jellemzi: egyrészt versenyképes árakat kínálnak, amelyek a kívánt rugalmasság függvényében változnak, másrészt az utas személyre szabhatja az utazását úgy is, hogy különböző plusz opciókat vásárol repjegyéhez. A légitársaság három jegytípusa, amely az olcsó árakat kereső utastól az üzleti vendégek all inclusive igényét is képes kiszolgálni, a Basic, a Basic Plus és a Maxi Flex neveket viseli. A HOP! járatok kombinálhatók lesznek az Air France járataival is, az utas azt is megteheti, hogy az odaúton az egyik, míg a visszaúton a másik társaságot választja. Azok az utasok, akik a HOP! járatáról az Air France-éra szállnának át, a teljes utazásukat lefoglalhatják közvetlenül az Air France honlapján.

A HOP! fedélzetán a nyomtatott sajtón kívül táblagépekre letölthető digitális lapokat is kínálnak. Közel 60 úti cél helyi újságját, ami 420 különböző kiadványt jelent.