Két magyar is a Giro d’Italia mezőnyében

Giro d'Italia

Valter Attila és Dina Márton személyében – a sportág történetében először – két magyar kerékpáros áll rajthoz szombaton a 104. Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny torinói Nagy Rajtján.

A tavaly – még a CCC színeiben – összetettben a 27. helyen zárt 22 esztendős Valter vélhetően magáért versenyezhet majd, mivel a Groupama-FDJ kapitánya, a francia Thibaut Pinot hátfájdalmai miatt lemondta a részvételt. A rutinosabb társak segítése mellett így a kiemelkedő szakaszeredményekért és adott esetben a saját jó összetett eredményéért is harcolhat a Tour de Hongrie címvédője. Valter remek formában érkezik az olasz viadalra, miután a katalán körversenyen márciusban három szakaszon is bekerült a szökésbe, és egy nyolcadik, majd egy harmadik hellyel két etapon is a legjobb tízben végzett. Az áprilisi alpesi körversenyen az összetett 27. helyét szerezte meg.

A 2019-es magyar körversenyen második Dina lesz a harmadik magyar kerékpáros, aki bemutatkozhat a sportág csúcsviadalait jelentő Grand Tourok valamelyikén Valter, illetve a hét háromhetesen szerepelt, időfutamban világbajnoki ezüst- és bronzérmes Bodrogi László után. Az EOLO-Kometa 25 éves versenyzője jó előjelek után vághat neki a torinói nyitánynak, ugyanis az áprilisi alpesi körversenyen másodikként zárt a hegyi pontversenyben.

A 23 csapat 184 kerekesét felvonultató mezőnyben hárman vannak, akik már ünnepelhettek összetett sikert háromhetes körverseny végén.

A legutóbb a 2019-es Girón másodikként Grand Tour-dobogós, április közepén csuklótörést szenvedett Vincenzo Nibali ugyan már nem feltétlenül tartozik a legnagyobb favoritok közé, mégis történelmi sikerért száll harcba a kétszeres Giro-győztes olasz kerekes: november 14-én ünnepli 37. születésnapját, és ha a befutót követően magára öltheti a rózsaszín trikót, akkor megdönti honfitársa, Fiorenzo Magni 1955-ben felállított rekordját, aki 34 évesen és 180 naposan diadalmaskodott, és eleddig a viadal legidősebb bajnoka. Ráadásként az egy-egy Vuelta a Espanát és Tour de France-t nyert Cápa becenevű bringás – akinek indulását egy, a trófeáért felúszó cápát ábrázoló képpel jelentette be a Trek-Segafredo – újabb elsőségével két elittársaság tagjává válna: eddig mindössze nyolcan tudták legalább háromszor megnyerni a Girót, illetve mostanáig tízen diadalmaskodtak legalább ötször háromhetes viadalon.

A Vuelta-győzelemmel már rendelkező Simon Yatesé talán a legjobb forma az összetett esélyesei közül. A BikeExchange brit menője mellett a fogadóirodáknál és a szakértőknél is a Giro másik nagy favoritja Egan Bernal, aki a címvédő brit Tao Geoghegan Hart távollétében az egyes rajtszámot viseli majd. Amennyiben hátfájdalmai nem akadályozzák, a 2019-es Tour kolumbiai sárga trikósa – megtámogatva az Ineos Grenadiers szokás szerint erős sorával – jó esélyekkel pályázik a rózsaszín trikó megszerzésére a 3479,9 km össztávú, összesen mintegy 47 ezer méter szintkülönbségű versenyen.

Rajtuk kívül az összetett dobogójáért a rutinos spanyol Mikel Landa (Bahrain-Victorious), míg a fiatalok közül vélhetően az orosz Alekszandr Vlaszov (Asztana), a tavaly második ausztrál Jai Hindley (DSM) és a portugál Joao Almeida (Deceuninck – Quick-Step) lehet harcban. Nagy kérdés utóbbi csapattársának, az augusztusban bukásban medencecsont-törést szenvedett tehetség, Remco Evenepoel szereplése, ám a Grand Tour-újonc belga várhatóan inkább Almeidát segítheti majd. Nem lenne meglepetés az ír Dan Martin (Israel Start-Up Nation), az új-zélandi George Bennett (Jumbo-Visma) és a spanyol Marc Soler (Movistar) top tizes helyezése sem.

A hét hegyi befutós etapot – köztük a 14. szakaszon a legendás Monte Zoncolant – felvonultató Giro d’Italia szombaton egy 8,6 kilométeres torinói időfutammal kezdődik, a zárás pedig ugyancsak egy egyenkénti lesz, május 30-án Milánóban.

MTI
fotó: Giro d’Italia

A 104. Giro d’Italia 2021

Olaszország
2021 május 8 – 30.

Giro d’Italia hivatalos honlap
Giro d’Italia facebook oldal

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .