HomeTurisztikaSportSteering the Course a Balatonon

Steering the Course a Balatonon

Vitorlázást népszerűsítő napot rendeznek a nőknek Balatonfüreden

A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (World Sailing) idén is meghirdette a Steering the Course elnevezésű kampányát, melynek pénteki nyitónapján ingyenes, vitorlázást népszerűsítő napot tart a nők számára Balatonfüreden a hazai szövetség.

A nap első felében a látogatók nyitott kerekasztalbeszélgetéseket hallhatnak, ahol női ifjúsági és felnőtt versenyzők, női edzők, versenyrendezők mutatkoznak be és mesélik el első találkozásukat a sportággal, és az azóta szerzett élményeiket, emlékeiket a vitorlázással. A délután folyamán szakképzett női edzők segítésével és koordinálásával próbálhatják ki a vitorlázást az érdeklődők.

A női vitorlázást népszerűsítő nemzetközi programsorozatot 2021-ben hívta életre a World Sailing.

„Én nagyon örülök annak, hogy Magyarország csatlakozott a World Sailing által létrehozott Steering The Course programhoz. Bízom benne, hogy ezáltal minden nőhöz és lányhoz eljut a vitorlázás. Minden nőt és lányt arra bíztatok, hogy próbálják ki a vitorlázást, mert a vízen jó” – mondta Érdi Mária, Európa-bajnoki bronzérmes vitorlázó.

A szervezők a balatonfüredi Kékszalag Port kikötőben várják a városi és a környékbeli középiskolák női diákjait, tanárait, illetve korosztálytól függetlenül bárki részt vehet az egész napos eseményen.

MTI

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Zöldborsó felfújt

Hozzávalók a Zöldborsó felfújt elkészítéséhez 45 dkg leszűrt zöldborsó 2 kisebb sárgarépa1 kisebb fehérrépa3 újhagyma1 csokor petrezselyem4 tojás4 evőkanál liszt2,5 dkg vajőrölt bors, só...

Sült krumpli és a rántott hús továbbra is az élen

A magyarok főzési szokásait tekintve a mai napig a pörköltek, a főzelékek, a rántott ételek és a sült krumpli szerepelnek az élen, derült ki...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!