HomeGasztronómiaGasztroSándor Napi Bormustra

Sándor Napi Bormustra

A korábbi évek hagyománya szerint az idén is az igazi tavasz kezdetekor rendezték meg a Balatoni Borrégió legjelentősebb tavaszi szakmai találkozóját, a Sándor-napi Bormustrát.  „A Balatoni Borrégió autentikus fehérborai” alcímű rendezvényre március 18-án, hétfőn 17 órától került sor Tapolcán.

Sándor Napi Bormustra

A programot éppen tíz évvel ezelőtt indította útjára a Badacsonyi Borbarát Asztaltársaság (BBA). Azóta a Balatoni Borrégió legjobb borainak bemutató helyévé és a legnevesebb gazdák fórumává vált. Az idei cím azt jelzi, hogy különösen tartalmas rendezvényre számíthatott az a mintegy százötven borász és más, a területen működő szakember, aki meghívást kapott a programra.

Kulka Gábor borász, a rendezvény szakmai vezetője és szakértő társai a mustrára kerülő legalább harminc bort olyan fehér fajtákból állították össze, amik jellemzően a Balatoni Borrégió hat borvidékén teremnek, illetve itt nemesítették őket. A régió neves borászaitól, borászataitól összeválogatásra kerülő kollekcióban volt több olaszrizling, juhfark, kéknyelű, budai zöld, pintes, királyleányka és rózsakő. A borokat adó borászok, borászatok között volt többek mellett Laposa Bence (Badacsony), a Salánki Családi Pincészet (Aszófő), Veress János (Csáford), Váli Péter (Badacsonyörs), Nyári Ödön (Szent György-hegy), a Skyzo Pincészet (Badacsonytördemic), Szeremley Huba (Badacsony), a Lesence ZRT. (Lesencetomaj), a Borbély Családi Pincészet (Badacsony), Szászi Endre (Szent György-hegy) és a Varga Pincészet (Badacsonyörs).

A rendezvény bevezető előadása „Tájfajták a Balatoni Borrégióban” címmel hangzott el.

A mustrát az idén is a borokhoz illő vacsora – szarvas pörkölt, harcsapaprikás és desszertek – zárták a főrendezőnek és állandó házigazdának, Mezőssy Zoltán borász-gasztronómusnak köszönhetően.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Forró italok a téli kirándulásokhoz

Télen is fontos a mozgás és a friss levegő, ezért érdemes rendszeresen sétálni, kirándulni, egy kicsit kimozdulni otthonról. A hideg idő ellen elsősorban megfelelő...

Golden Peacock – tokaji ihletésű koktélrecept

Hogyan használható a Tokaji Aszú, prémium alapanyagok és kortárs koktélkészítési technikák egy modern receptben A Golden Peacock egy olyan ünnepi koktélrecept, amely a Tokaji Aszú...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!