HomeGasztronómiaGasztroGeszti Péter ezúttal Fineburger mentor lett

Geszti Péter ezúttal Fineburger mentor lett

A Story 4 Tv csatornán futó Túrakommandó című műsor április 20-án kezdi meg tavaszi évadát. Ez alkalommal a stáb Budapest szépségeit és különlegességeit mutatja be.

Geszti Péter és Magyon Szilvi

Az adásból kiderül, hogy miképp készül a Champagne Budapesten, milyen is a híres Gellért tekercs, melyik a legjobb fővárosi panoráma, felderítik egy pesti bérház titkát, és ellátogatnak Magyarország első Fineburger éttermébe is, ahol is az egészséges alapanyagokból készült hamburgerek készítésének fortélyait próbálja elsajátítani a kis csapat. Az úgy nevezett Fineburger véleményezésre pedig mentornak nem mást hívtak, mint a zsűrizésben komoly tapasztalattal rendelkező Geszti Pétert, aki szakmai „külső tanácsadóként” segítette a konyhában sürgölődő Túrakommandós lányok munkáját.

Geszti és a fineburger

„Amikor elfogadtam a csapat meghívását, azt hittem először, hogy valamilyen különleges koncertre hívnak a Budapest Music Centerben található Opus Jazz Clubba. Amikor viszont meghallottam, hogy a program színhelye ez esetben nem a színpad, hanem a konyha lesz,  tartottam tőle, hogy esetleg majd nekem kell főznöm bármit is. Szerencsére nem így lett. Bár nem mondanám, hogy a Túrakommandó csapatának nálam sokkal nagyobb tapasztalata lenne hamburger készítésben, de szerencsére Ferencz Gábor séfnek köszönhetően, végül igen csak látványos burgerek készültek. Nekem személy szerint a hátszínes libamájas lett a kedvencem, de mit mondjak a fekete buciban tálalt lazacos verzió sem volt semmi.” – mondta Geszti Péter.

Nagyon örültünk, hogy Péter elfogadta a meghívásunkat. Amikor meghallottuk, hogy létezik egy olyan új koncerthelyszín Budapesten, ahol extrém hamburgerek vannak, egyértelmű volt számunkra, hogy olyan embert szeretnénk elhívni, akinek a zenéhez is komoly kötődése van és nem veti meg a különleges ízeket sem. Annak pedig külön örülök, hogy a kezdeti nehézségek ellenére, a végén senki sem távozott éhesen – mesélte mosolyogva a műsor egyik házigazdája Magony Szilvi.

A Túrakommandó tavaszi évadának első adását 2013. április 20-án láthatják a nézők 12.30-kor a Story 4 Tv csatornán.

A műsor promója már elérhető a videótárban.

A Túrakommandó

A műsor különlegessége, hogy a reality-t és a magazinműsort ötvözi amolyan tourist-reality keretében. A garantált szórakozást a műsor állandó szereplői valamint az egyes adásokban szereplő sztárvendégek biztosítják, akik a maguk különböző stílusában véleményezik az egyes helyszíneket, programokat. A cél mindig és mindenkor, szórakoztatva informálni és ajánlani, méghozzá olyan lehetőségeket, melyek bárki által elérhetőek.

www.turakommando.hu

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Nyúlcomb provanszi módra – klasszikus francia recept

A nyúlcomb provanszi módra egy mediterrán aromákkal átitatott, ízletes francia étel, mely a provanszi fűszerkeverék, friss fokhagyma, olívabogyó és fehérbor különleges harmóniájával varázsolja el...

Egres granita

Hozzávalók az Egres granita elkészítéséhez: 1/2 kg egres50 g gyümölcscukor4 dl víz2 db lime leve1/2 citrom leve Elkészítés: Az egrest...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!