HomeGasztronómiaGasztroLéhűtő, a kézműves söröző

Léhűtő, a kézműves söröző

A Léhűtő egy igazán különleges hely, kicsi, de a benne felsorakoztatott fogyasztanivalók – legyen az vizuális vagy folyékony élvezet – hatalmas. Nem a megtérülési mutatók az elsődlegesek, hanem a kisüzemi söröktől meglágyuló arcok száma.

Kézműves sörök

Miért pont Léhűtő?

A léhűtők egykoron a sörgyár legunalmasabb munkáját végezték  – a forró sörlevet kevergették, hogy gyorsabban hűljön. Az, hogy néha felületesen végezték a munkájukat, mindössze annak bizonyítéka, hogy felfogták hivatásuk totális értelmetlenségét – a sör ugyanis magától is kihűl, csak ki kell várni.

Az ő bölcsességük jegyében, és Gambrinus nagyobb dicsőségére alapították a Léhűtőt, ahol a belvárosi állat is lelegelheti a kézműves sörforradalom gyümölcseit. A Léhűtőben hat sörcsapról kínálják a magyar söröket, folyton változó összetételben, beleértve a legfrissebb gerillasöröket és azokat a különlegességeket, melyeket a következő Főzdefeszt titkos listájáról lestek le.

Különleges élvezetek sörimádóknak

Egyébiránt pedig craft-beer bar lévén, nyitható vitrinben (hűtőben, palackban) prezentálják a legjobb import IPA-kat és stoutokat, weizeneket és dubbeleket: hivatalos BrewDog-ellátónk a Csakajósör. Sörkorcsolyák tekintetében hosszútávon átírják a történelmet, rövidtávon csak sör alá való apróságokat tudnak kínálni.

Igyekeztek olyan belvárosi enteriőrt teremteni, melyben egyszerre nyer kifejezést a jó sör iránti ősi tiszteletük és a sör új formái iránt érzett végtelen kíváncsiságuk. És olyat, amiben jól érzik magukat a léhűtők.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Alkoholmentes koktél receptek

Felfrissülés a legmelegebb nyári napokra A kerti partik és nyári összejövetelek kötelező eleme a hűsítő italok szervírozása, legyen szó limonádéról, jegesteáról, házi szörpről vagy más...

Litván sörleves recept

A litván sörleves újrafelfedezése a balti konyha hagyományaiban A litván gasztronómia egyik legkülönlegesebb, ma újra reneszánszát élő fogása a meleg sörleves, egy forrón tálalt, selymes...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!