HomeTurisztikaBelföldKallódó tóparti értékek

Kallódó tóparti értékek

A Balaton környékét a világörökség részévé kellene minősíttetni – ezt javasolta a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke. Mezős Tamás szerint sokrétű  kulturális potenciáljának köszönhetően a Balaton térsége méltó arra, hogy értékeit a világkultúra is befogadja a maga örökségei közé.

A felvetés kapcsán az ülésen ad hoc bizottság létrehozásáról döntöttek, amelynek az lesz a feladata, hogy megvizsgálja, milyen előnyökkel vagy éppen hátránnyal jár, ha a magyar tenger térsége bekerül a világörökség kincsei közé. Az örökségvédelmi hivatal elnöke a fejlesztési tanács ülésén arról is beszélt: sok a Balatonnál a kallódó építészeti érték; sokuk állapota aggodalomra ad okot. Megítélése szerint az épített örökség megóvásához az üdülőkörzetben található kastélyoknak, váraknak, középkori templomoknak funkciót kell adni. – Az épületeknek meg kell tartani az értékét, ebben nincs kompromisszum, de használni kell őket ahhoz, hogy nőjjön a látogatottságuk – hangsúlyozta Mezős Tamás.

– Az önkorményzatoknak is többet kellene tenniük a területükön lévő műemlékek védelme érdekében – hívta fel a figyelmet Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke és hozzátette: nem minden esetben a pénzhiány az oka annak, hogy nincs rendben egy-egy műemlék környezete. A BFT elnöke utalt arra is, hogy Somogynak egyetlen vára van, a Kereki, amit alig lehet megtalálni. Azt pedig egyenesen Magyarország szégyenének nevezte, hogy a Kesztehely melletti Fenékpusztán található ókori bazilika ma környéke ma az ország legnagyobb mellékhelyiségének tekinthető.

Kolumbán Tünde – Somogyi Hirlap

 

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Gesztenyés pulykamell, almaszósszal karácsonyra

Az alábbiakban egy karácsonyi pulykamell receptet adunk közre, ezzel is kellemes ünnepeket kívánva. Hozzávalók 3 alma 2 dl tejföl fél...

Libamáj tokaji aszúval

Hozzávalók a Libamáj tokaji aszúval elkészítéséhez: 1/2 kg hízott libamájsófrissen őrölt fehérbors1/4 csészényi tokaji aszú   A zseléhez:1/3 csésze húsleves2...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!