HomeTurisztikaBelföldBusszal indulunk nyaralni

Busszal indulunk nyaralni

A statisztikák szerint összességében több mint 50 százalékkal nőtt az első negyedévben a külföldre induló hazai buszjáratok utasszáma, ezzel az időszak során minden negyedik utazó busszal vett részt a nemzetközi utasforgalomban.

Az Orangeways az idén elsősorban észak-déli irányban indít új járatokat: A Belgrádot, illetve Krakkót célzó, márciusban indult járatok után májustól már a horvát tengerpart nagyobb üdülővárosaiba is eljuthatunk a narancssárga buszokon.

A KSH adatai szerint a tavalyi első negyedévhez képest 2010 első három hónapjában több mint 50 százalékkal nőtt azok száma, akik külföldi útjukhoz autóbuszt vettek igénybe. Az idei első negyedévben már az összes utas 25 százaléka vett autóbuszt igénybe külföldi útjaihoz, szemben a tavalyi hasonló időszakban kimutatott 19 százalékkal.

„Április végére a nemzetközi járataink forgalma már elérte a tavalyi első félévben tapasztalt mértéket” – tájékoztat Kovács Miklós, az Orangeways vezérigazgatója. A hazai komfortbusz szolgáltató cég várakozásai szerint az idei utazási főszezonban várhatóan tovább nő majd az autóbuszok részaránya a nemzetközi közlekedésben, ami két tényezőnek is köszönhető.

Egyrészt a háztartások jövedelmi helyzete miatt a külföldi nyaralást tervezők nagy része továbbra is a környező országokba igyekszik, amelyek egyre több pontja érhető el könnyen és kényelmesen ezzel az eszközzel. Másrészt az adatfelvétel időszakát még nem érintette légiközlekedésben azóta jelentős bizonytalanságot fenntartó izlandi vulkán sem, amely sokakat a szárazföldi közlekedés, így a kézenfekvő alternatívát jelentő komfortbuszok felé fordított.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Mascarponés szőlőtorta

Hozzávalók a mascarponés szőlőtorta elkészítéséhez: Piskótához: 6 tojás4 csapott evőkanál édesítő5 evőkanál finomliszt1 evőkanál kakaó Piskóta meglocsolásához:mandulalikőr Krémhez:40 dkg mascarpone2,5...

Fehércsokoládés keksz alakorlisztből – recept

Egyedi finomság az új trendek kedvelőinek - white chocolate chip cookies újragondolva A gasztronómiai trendek követői és az egészségtudatos sütés rajongói örömmel fogadhatják ezt a...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!