HomeGasztronómiaGasztroImmár mindkét Costes Michelin-csillagos

Immár mindkét Costes Michelin-csillagos

A Vigyázó Ferenc utcai Costes DownTown megkapta a világ legismertebb étterem elismerését, a Michelin-csillagot. Ezzel már mindkét Costes ott van a „csillagosok könyvében”.

Immár mindkét Costes Michelin-csillagos

Minden várakozást felülmúlva, a még egy éve sem működő Costes DownTown is felsorakozott a hazai Michelin-csillagos éttermek sorába. A Costes DownTown tavaly júniusban nyitotta meg kapuit a Vigyázó Ferenc utcai Prestige Hotel Budapest épületében és már a legnagyobb hazai étteremkalauz, a Dining Guide versenyén is a legjobbak közé sorolták. A Dining Guide – úgy tűnik – megjósolta a jövőt: bő egy héttel a hazai siker után nemzetközi elismerést is besöpört az étterem. “Izgalommal vártuk a Michelin Kalauz megjelenését, de legfőképp azért, hogy a séfváltás miatt a Ráday utcai Costes-szel minden rendben-lesz-e. „Arra nem is gondoltunk, hogy a Costes DownTown miatt is örülni fogunk” – mesélte Gerendai Károly, a Costesek társtulajdonosa, aki nagyon büszke arra, hogy az új étterem két séfje, Tischler Petra és Tiago Sabarigo mellett, a Costesnek első Michelin-csillagot szerző (és mindkét Costes szakmai irányítását továbbra is segítő) Miguel Vieira utóda, Palágyi Eszter is – azzal hogy a Ráday utcai étterem is megtartotta – kiérdemelte immár a Michelin csillagot. Palágyi Esztert nemrég, a Dining Guide versenyén az “Év Séfje” díjjal is jutalmazták.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Stájer sült hús almás tormával és köményes burgonyával

Korábbi sütőtök krémleves receptünkhöz kapcsolódó stájer recept ezúttal az almás tormával és köményes burgonyával tálalt sült hús elkészítését írja le. ...

Klasszikus, békebeli káposztás batyu recept – Puha tésztával és sült káposztával

A káposztás batyu méltán tartozik a magyar konyha egyik legkedveltebb sós süteményei közé. Ez a kívül aranybarnára sült, belül puha kelt tésztából készült finomság...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!