HomeTurisztikaKiállításDebreceni Utazási Vásár 2019

Debreceni Utazási Vásár 2019

A XXIX. Debreceni Utazási Vásár és kísérő rendezvényei, a VII. Natural Expo és a „Helyi ízek, helyi értékek” vására több, mint 100 kiállító megjelenésével sikeresen lezajlott a Kölcsey Központban.
A tavalyi évhez hasonlóan, a rendezvény idén is péntektől vasárnapig tartott nyitva. A legtöbb látogató szombati napon érkezett. A kiállítás becsült látogatottsága közel 8000 fő.
Az utazási vásár díszvendége Ciprus volt, akik elégedetten távoztak a debreceni vásárról. Kiemelték, hogy a március végén induló közvetlen ciprusi repülőjárat iránt nagy volt a látogatók érdeklődése.


Az utazási vásár díszvendége Ciprus


A 2008-ban alapított „Közönség díj”, melyet a kiállítás látogatói szavaztak meg a legszebb standnak, Tunézia standja nyerte, melynek átadására a vasárnapi nyereménysorsolás előtt került sor.
Több kiállító kiemelte, hogy nagyon szeretik a debreceni vásárokat, mert a látogatók konkrét utazási céllal érkeznek, nyitottak az ajánlatokra és valóban utazni szeretnének. A visszajelzések alapján egybehangzóan továbbra is a legsikeresebb vidéki vásárként tartják számon a debreceni vásárt, ahová, ahogy több kiállító is fogalmazott, „érdemes eljönni”. Népszerűek a Debrecenből induló repülőgép járattal megközelíthető desztinációk, ugyanakkor az utazási irodák elmondása alapján nincs egyértelműen kiemelhető legnépszerűbb külföldi uticél. A látogatók egyaránt keresték pl. Bulgáriát, Horvátországot, Olaszországot, Spanyolországot, Korfut, Törökországot. Elmondásuk alapján az utazási trendek megváltoztak, az előfoglalási szezon előző év decemberében megindul és tudatosak az utazni vágyók, hamarabb foglalnak és már kevés a szabad hely, így aki nem foglalt most a helyszínen, az holnap már nem biztos, hogy tud, mert folyamatosan telnek be a debreceni járatok.
A vásár hivatalos kérdőívét kitöltő látogatók között a három nap alatt közel 150 ajándékcsomag és utalvány került kisorsolásra.

gszt
gszthttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Hungaricumok a teraszon – Kecskeméti barackpuding

Itt a nyár – reméljük! Újra kinyitott a Hotel Benczúr megújított terasza, ahol az árnyat adó lombos fák között megpihenni felejthetetlen élményt jelent. A...

Bacon és tojás, a klasszikus reggeli újragondolva

Öt kreatív receptötlet, tippek bacon és tojás ételek elkészítéséhez Ahogy beköszönt az ősz, a rohanós reggelek és az esti „mi legyen vacsorára” kérdések visszatérnek mindennapjainkba....

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!