6.1 C
Budapest
2026 május 2, szombat
HomeTurisztikaFesztiválEgy nappal hosszabb lesz az EFOTT

Egy nappal hosszabb lesz az EFOTT

A Velencei-tó partját idén már augusztus 10-én, kedden bevehetik az EFOTT fesztivál hetijegyesei. Ezen az előnapon ötállomásos vetélkedő, tábortűz, víziszínpadon tartott akusztikus és szárazföldi koncertek mellett még szülinapot is lehet ünnepelni Fluor Tomival és barátaival.

Az EFOTT szervezői a tavalyi kihagyás után, a Csak szabadon… szlogenükhöz híven amellett, hogy egy minőségi kikapcsolódást nyújtó fesztivállal készülnek, előtérbe helyezték a közösségi élmények felerősítését. A 0. napon párezres létszám mellett újraélhető lesz az összetartozás barátias légköre, amelyet különböző programok is segítenek. Napközben egy ötállomásos EFOTT-olimpia hívja életre a csapatszellemet buborékfoci mérkőzéssel, rekeszépítéssel, MEFS akadálypályával, street workout kihívással és beerponggal, este pedig két helyszínen várja koncert a bulizókat.

A ráhangolódóknak víziszínpados akusztikus koncerttel, az egyből a mélybe ugróknak pedig Azahriah, a Soulwave és Dzsúdló fellépéssel kedveznek. Az este pedig Fluor Tomi és barátaié, akik a Wellhello frontemberének születésnapjára invitálják a fesztiválozókat. Szintén az összetartozás élményét hivatottak segíteni azok a különleges, erre a napra készült EFOTT-pólók, amelyeket minden egyes egyetemista a belépéskor ajándékba kap.

EFOTT 2021 fesztivál

Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója
Velencei-tó, északi part
2021 augusztus 11-15.
augusztus 10. nulladik nap

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Sütőtök quiche

Hozzávalók a sütőtök quiche elkészítéséhez: 1 cs leveles tészta15 dkg főtt csirkemell80 dkg sütőtök1 evőkanál vaj2 fej lilahagyma8 dkg mazsola5 dkg apróra vágott dió1...

Kínai kel saláta curry öntettel – friss, gyümölcsös–fűszeres fogás könnyű ebédekhez

A kínai kel saláta curry öntettel egy könnyed, mégis karakteres fogás, amely a roppanós zöldségeket egzotikus gyümölcsökkel és enyhén csípős, krémes öntettel ötvözi. A...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!