Gondolom

Murányi Péterhogy velem együtt örül a szakma, hogy megválasztották az első Michelin csillagos magyar éttermet – még hozzá pártatlan zsűri.

Annak is örülök, hogy három budapesti éttermet Michelin Bib Gourmand címmel minősítettek.

Valóban kezd beérni a magyar gasztronómiáért tett utolsó évek erőfeszítése.

Nem ünneprontóként, de elgondolkoztam.

A kitüntetett Costes étterem tulajdonosa valójában csak néhány éve dolgozik a szakmában, de ez így nem is igaz, hiszen egy művész emberről van szó, aki szinte kedvtelésből vágott bele az étterem nyitásba.

És íme, az eredmény.

Innen messzire vezetnek a gondolatok. Hol találkozik a megszállottság, az elhivatottság –  de leginkább a szaktudás.

A kitüntetett étterem előző  konyhafőnöke portugál volt, a jelenlegi argentin.

Tudom mára nemzetközivé  lett a világ, de akkor kié a csillag? Miénk magyaroké?

Most mindenki azt mondja, hogy ez a rangos cím újabb vendégeket csalogat Magyarországra.

Szinte a díj elnyerésének napján egy külföldi partnerem az Utazás kiállítás kapujánál  beszállt egy taxiba és a Vígszínház melletti NH hotelhoz ment.

Kiszálláskor kilencezer forintot kért a sofőr.

Hiába mondta az utas, hogy ugyanezért az útért kifelé 3200 forintot fizetett. Előtte való nap 3100-at.

S valószínűleg nem ez volt az egyetlen eset az Utazás kiállítás alatt, ahol azok ültek be a taxiba, akik hazánkat szeretnék „eladni”.

De senkit ne csapjanak be. Senkinek ne jusson eszébe zsiványkodni.

Van egy érzésem.

A zsiványság Michelin csillagára nem kellett volna ilyen sokáig várni.

Murányi Péter

Murányi Péter
Murányi Péterhttps://gsztujsag.com

† 1943–2015
A GSZT szakújság alapítója és főszerkesztője

Közgazdász végzettséggel, a Danubius Szállodavállalatnál kezdte pályáját, majd a turizmusból az újságírás felé fordult – és megtalálta igazi hangját. 1990-ben alapította meg a Gasztronómia–Szálloda–Turisztika szaklapot, amelynek haláláig főszerkesztője maradt.

Szakmai tapasztalatával, összetéveszthetetlen stílusával és bátor véleménynyilvánításával évtizedeken át megkerülhetetlen figurája volt a hazai turisztikai újságírásnak.

Az újságírás azonban nem volt elég neki. Élete utolsó évtizedében színpadi szerzőként is maradandót alkotott: a Spinóza Színház bemutatta Karinthy Frigyesről szóló estjét Székhelyi József előadásában, és Salamon Béla életéről is írt darabot, amelyet Győrben, a Vígszínházban és a Spinóza-házban mutattak be.

Szavai, írásai, kommentárjai örökre itt maradnak ezeken az oldalakon.

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Forró italok a téli kirándulásokhoz

Télen is fontos a mozgás és a friss levegő, ezért érdemes rendszeresen sétálni, kirándulni, egy kicsit kimozdulni otthonról. A hideg idő ellen elsősorban megfelelő...

Muffin reggel, délben, este

Igen, a Hotel Benczúrban reggel, délben, este. Ránk mosolyog a reggeliző asztalon – Good Morning Muffin! -, délben, este összekacsint velünk a bárban. ...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!