ahogy állandó olvasóink évek óta megszokhatták, ezen a helyen általában a saját véleményemet, az engem ért sérelmeket vagy örömöket adom tovább, mesélem el.
Most sincs másképp.
Valamilyen véletlen egybeesés során elromlott a szerkesztőség összes számítógépe.
Először megkértem az egyik ifjú munkatársamat, hogy nézze meg. Olyan szakkifejezésekkel próbálta magyarázni a lehetséges okokat, amiből egy szót sem értettem.
Csak úgy egyszerűen halkan, félve kértem, hogy szeretném, ha működne.
Végül ide dugott egy kábelt, oda dugott és egy gépbe sikerült életet lehelnie.
Másnap jött az informatikus, ő hozzá már egy idegen szavak szótára kellett.
Kiderült, hogy hálózati hiba, felhívta egyik kollégáját, azt mondta: router. Megrémültem. Szívemhez kaptam.
Olyan hülyének még soha nem éreztem magam, mint azalatt a két óra alatt, amíg helyre állt a rend.
Miért írtam mindezt le?
Mert még inkább kirajzolódott előttem, hogy legyen az ember lánya vagy fia akár illatszerbolti eladó, akár szakács vagy határőr, orvos, de talán még bordélyházi pénztáros is, számítógépes ismeretek nélkül ma már nem lehet boldogulni. S ha leáll a rendszer, minden összedől.
Gyakorlatilag születésünktől halálunkig elkísér.
Előrelátó ember lévén a közelmúltban megvettem a sírhelyemet. A temető számítógépe rögzítette a tényt, a parcella számot, sőt mi több a 25 év múlva eljövő lejárat idejét is.
A számítógép legyen Veletek!
