HomeSzállodaBelföldMegújult a DHSR Aqua

Megújult a DHSR Aqua

Lezárult a Danubius Health Spa Resort Aqua all inclusive szálloda szolgáltatásbővítés- és fejlesztés projektje, mellyel egy három ütemből álló projekt valósult meg a hotelben. A fejlesztés eredményeként számos szolgáltatással gazdagodott a szálloda portfóliója. Az Európai Unió által támogatott 215 millió forintos összköltségű beruházás 2010. májusában vette kezdetét és 2011. augusztus végén zárult le.

 

{module 221}

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Széchenyi-terv keretében 65 millió forinttal járult hozzá a projekt költségeihez. A tervek megvalósításában a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a felújítást és építkezést egy magas foglaltsággal üzemelő házban kellett lebonyolítani – mondta el Nagy Rita a szálloda igazgatója. A Danubius Hotels Group vezérigazgatója, Deák Imre ismertette a beruházás részleteit, és köszönetét tolmácsolta a szálloda dolgozóinak és megértő vendégeinek.

A projekt három üteme alatt a következő fejlesztések valósultak meg:
Az első ütemben a gyógyászati részleg felújítása zajlott, melynek keretében egy elektroterápiás részleg, sókamra és három gyógytorna-terem készült el. Ezen kívül új zuhanyozóblokk, továbbá egy szauna és egy infraszauna is létesült a hozzájuk tartozó pihenőhelyiséggel tavaly szeptemberben.

A második ütemben 10 új, teljesen szeparált, zuhanyozóval ellátott, klimatizált masszázshelyiség készült el relaxációs fénytechnikával és saját zenei aláfestéssel. Ezen felül két kozmetikai kabinnal, egy fodrászattal és egy pedikűrhelyiséggel bővültek wellness szolgáltatások. A második ütem március végével zárult le.

Az utolsó ütemben elsősorban gyermekbarát szolgáltatások, illetve a szálloda szaunavilága újult meg. Bioszauna, gőzfürdő és csobbanómedence és létesült, és épületbővítés keretében két gyerekmedence, vízijátékok, gyerekmosdó valamint pelenkázóhelyiség tette még gyerekbarátabbá az all inclusive hotelt.
A bővítés által méltó helyre kerülhettek a szakmai szempontból legmagasabb szintet képviselő gyógy- és wellness kezelések, valamint a szálloda még vonzóbbá vált a kisgyermekes családok számára.

{module 221}
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Amerikai káposztasaláta

Hozzávalók az Amerikai káposztasaláta elkészítéséhez: 1 db kis fej káposzta2 db sárgarépa1 db fehérrépa1 db kis fej vöröshagyma1 adag majonéz2 dl tejföl1/4 teáskanál durvára...

Cobb saláta – klasszikus amerikai saláta csirkével, baconnel és rokfort sajttal

Mi az a Cobb saláta? A Cobb saláta az amerikai konyha egyik legismertebb összetett salátája. Gazdag, fehérjében és friss zöldségekben bővelkedő fogás, amely gyakran teljes...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!