Az első Michelin csillagos étterem Budapesten

A gumiabroncsokról is ismert Michelin csoport kiadta legújabb Main Cities of Europe című útikalauzát, melyben a „sebesen fejlődő budapesti gourmet gasztronómiát” 2010-ben egy Michelin csillaggal is megjutalmazták. A 2008-ban nyílt új Costes néhány éves működése után, sztárszakácsok és a nemzetközi csúcsgasztronómia elemeinek megfelelő alkalmazásának gyümölcseként Michelin csillagos étteremmé lépett elő. Szintén újdonság az idei évben, hogy a Bib Gourmand kategóriás éttermek (magas színvonal jó áron) közé 4 budapesti is bekerült: Csalogány 26, Arcade Bistro, 21 és a Bock Bisztró.

A BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. már évek óta közreműködik a világ több neves útikönyvének, így a Michelin útikönyvek szerzőinek munkájában is, elsősorban ajánlásokkal, javaslatokkal és egyéb szervező munkával. Így 2009-ben is örömmel készített a Michelin kérésére egy összeállítást budapesti éttermekről, amely megbízható forrást nyújtott a tavalyi évi ellenőrzések helyszíneinek kiválasztásában, hiszen a listáról az ellenőrök több olyan éttermet is meglátogattak, mint például a Costest, amely idén rendkívüli elismerésben részesült.

Ez a hírnév jelentősen hozzájárul az étterem jövőbeni látogatottságához, ugyanakkor Budapest számára is rendkívüli pozitív hírértéket jelent a nemzetközi turisztikai és gasztronómiai körökben.

A Michelin Main Cities of Europe könyvecskéjét elsősorban olyan nemzetközi üzleti utazóknak ajánlják, akik gyakran tesznek európai városlátogatásokat, vagy akiknek rövid idő alatt kell egyik városból a másikba utazniuk.  A 2010-es kiadványba, mely 20 ország 44 városát mutatta be, Budapestről 20 étterem került be.

A Michelin étteremellenőrei egy évben többször is ellátogatnak az adott városba, és teljes inkognitóban járják be annak éttermeit, szállodáit. Minden évben más-más ellenőr keresi fel ugyanazt a várost, valamint a kilétüket csupán néhányszor és szigorúan a látogatás után fedik fel, mindezzel is megelőzve a befolyásolhatóságot, megőrizve a hitelességüket és függetlenségüket. Az ellenőrök költségeit teljes egészében a Michelin állja, mivel nem fogadnak el sem szállodától, sem étteremtől meghívást. Emiatt azonban csak azt a néhány helyet kereshetik fel, amelyet gondos munkával korábban kiválogattak és keresztmetszetét képezték az újonnan nyílt éttermek, a korábban már megismert és évről évre színvonal-emelkedést produkáló éttermek, valamint a szakmai szervezetek által készített listák, ajánlások alapján figyelemre méltó éttermek csoportjának.