6.1 C
Budapest
2026 április 30, csütörtök
HomeGasztronómiaGasztroA legsikeresebb SzeptEmber Feszt

A legsikeresebb SzeptEmber Feszt

Koncertek a fesztiválonTöbb mint egy évtizedes történetének legsikeresebb évén van túl a SzeptEmber Feszt, az ország egyik legnagyobb, gasztronómiai és kulturális fesztiválja. A valójában már három napra bővült hétvégén (szeptember 3-5.) – a szombati borús idő ellenére – valamivel több mint százezer látogatót fogadott a Népliget, hiszen a szombati és a vasárnapi nagykoncert alatt, amelynek a BORS Gasztroszínpad adott helyt, közel negyvenezren voltak, persze emellett még a másik öt színpad is vonzott alternatív programjaival összességében több tízezer további látogatót. A fesztivál méretét érzékelteti a 100 hektáros Népliget bő tizedét befedő igen színes programkínálat, amelynek érdeklődő tömege derekasan fogyasztott az étel és ital kínálatból: 150 köbméter szemét elszállítását igényelték a vasárnapi zárás után a szervezők.

A BORS Gasztroszínpad mellett a Vízvonal Színpad játszott jelentős szerepet a fesztivál arculatának alakításában: egymást váltották a legkülönfélébb zenei irányzatok képviselői, így a közönség szinte minden szünetben cserélődött. Itt a vasárnap délelőtti program keretében tucatnyi magyar rekorderrel ismerkedhetett meg a közönség, voltak látványos és elképesztő kísérletek és eredmények, kilenc új magyar rekord született, miközben 72 órán át nótáztak 13-an és a végén két település közel ötven énekkarosa adott népdalkoncertet, miközben egy lány 3,8 tonnányi Peugeot autót húzott el szájjal, Nick Árpi, az ismert, többszörös Guinness-rekorder edzősködése mellett.

Szerencsére a közönség is vetélkedhetett: talicskatoló verseny, szlalomozás botkormányos fűnyíróval, rönkhasító verseny és emellett számos sportolási lehetőség (foci, falmászás, stb.) jelentett fizikai kihívást. Az állatkedvelők számára a Strázsa Kutyaiskola és az ózdi kutyamentők, valamint az állatsimogató jelenthetett élményt, az autórajongók közel félezer amerikai, tuningolt és veterán gépkocsikban gyönyörködhettek.

Koncertek a fesztiválonAz ételek-italok kedvelői a pörköltfőzés versenyét izgulhatták végig, a grill bajnokságon elképesztően szép, látványos ételek születtek. A bor-pálinka-sajt méz utca pedig a rétesvonathoz terelte az édességre vágyó publikumot, ahol több mint 30 fajta rétes, két hazai rétesrekorder csapat és rendkívüli látványosság várta őket. A fesztivál és egyben a világ legnagyobb palacsintájáról megtudtuk, hogy 190 centiméter átmérőjű és akik készítették, szintén rekorderek a maguk szakmájában.

A fesztivál bővülése nemcsak a színpadok számában, a terület nagyságában mérhető, hanem a műsoridőben is, hiszen idén már hajnalig tartó programokkal várta a kitartó bulizókat a HANGMESTER.HU színpad az éjszakai sátorban. A látogatók összetétele is színesedett: növekedett a külföldiek érdeklődése a programok iránt, ez azt mutatja, hogy az autentikus magyar zenei kultúránk a határon túli vendégek körében is vonzerővé válhat.

Az idei eredmények tükrében, egy kedvezőbb, nyárvégi jellegű időjárás mellett 2011-ben biztosan tovább növekvő látogatószám mellett kell majd a szervezőknek helytállniuk, hiszen százezer ember kulturált és biztonságos szórakoztatása nem kis feladat, hiszen az idén egyetlen egy baleset sem történt a fesztivál területén.

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Meggyes kókuszgolyó recept

Egyszerű és könnyen elkészíthető vendégváró desszert A meggyes kókuszgolyó egy egyszerű, de népszerű édesség, amely kiválóan alkalmas gyors vendégváró finomságnak. A klasszikus kókuszgolyó receptjéhez hasonlóan...

Nyúlcomb provanszi módra – klasszikus francia recept

A nyúlcomb provanszi módra egy mediterrán aromákkal átitatott, ízletes francia étel, mely a provanszi fűszerkeverék, friss fokhagyma, olívabogyó és fehérbor különleges harmóniájával varázsolja el...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!