Képes volt a nőnap péntekre esni, így semmi esély a vasárnapi ebédfőzés elbliccelésére. A népek megkövetelik a magukét, miközben a konyhaablakban még tartja magát a nőnapi virág. Hát, akkor nagy levegő és egy egész menü, nem kis nosztalgiával.
Mondják, minden férfi életében van egy végzet asszonya. Vagy több. De olyan is akad, akinél az édesanyát senki nem tudja felülmulni. Manapság a hímnemű felnőtt fészeklakót, kinek sehogy sem akaródzik kibújni a mama köténye mögül, Pán Péter-szindrómával bélyegzi a tudós szakirodalom. Annak idején csak agglegény volt. Mint például a Vígszínház egykori sztárja, mindenki Lacikája, vagyis: Márkus László színművész. Anno ilyen tájt szál virágokkal lepte meg a művészde hölgyeit épp úgy, mint a környékbeli presszós lányokat, de igazi nőnapi csokor Márta mamának járt. Aki utolsó leheletéig a széltől is óvta deresedő halántékú Lacikáját.
Olykor próbálta diétára fogni a házi koszttal, nehogy már kihízza jelmezeit, de többnyire megadta a módját a kényeztetésnek. Egy vasárnapi menüjük TV-paprikán, Vacsoracsatán, Gasztroangyalon jóval innen az évtizedekkel ezelőtt még egyetlen televíziós csatorna jóvoltából lett közkinccsé, méghozzá magának a művész úrnak az interpretálásában. Tökéletes felépítés előétellel és desszert utáni ízváltó fogással.
A felvezetést a salátalevélen, lilahagyma karikákkal kínált, olajától lecsöpögtetett szardínia adja. Ez ugye, semmi főzőtudományt nem igényel. Viszont spanyol, de inkább portugál szardíniát igen. Utána pedig korty vodkát, amivel megágyazunk a komolyabb dolgoknak. Ezek pedig fóliás batyukban rejtőzködnek, úgyis, mint Márta-szeletek. Ahányan az asztal köré ülnek, annyiszor két szelet sertéstarját tessék számolni.
Merthogy két, enyhén lapogatott, de nem kiklopfolt, besózott, borsozott, mustározott hússzelet közé érkeztetünk bőségesen zöldpaprika és hagymakarikákat. Méretes alufólia darabokat szabdalunk, kibéleljük szalonnacsíkokkal és becsomagoljuk az emeletes húsadagokat. Inkább lazán, mint szorosan, hogy a jótékony nedvek, ízek, zamatok szabadon érvényesülhessenek a batyukban.
Tepsire, hőálló tálra sorakoztatva 220 fokra előmelegített sütőbe dugjuk a bugyros készletet, és 25 percig sütjük. Közben előrukkolhatunk egy kis mártással: apróra vágott gombát (15-20 dkg bőven elég) vajon megfuttatunk, hozzákeverünk kis doboz paradicsompürét, evőkanálnyi darált diót, nyakon öntjük egy doboz főzőtejszínnel, picit sózzuk, borsozzuk, és lassú tűzön besűrítjük − ez kb.10 perc.
A készre sült húsokat az óvatosan szétnyitott, de nem kibontott batyukban ügyeskedjük a tányérokra, melléjük külön kínáljuk a gombás mártást, vegye ki-ki gerjedelme szerint. Ha észre tetszettek venni, Márkusék ehhez nem kívántak külön köretet, viszont desszertet és utóételt igen.
Hagyományosan mákos-diós-mazsolás nudlival folytatták a menüt. A mama nem szégyellte bevallani, hogy a nudli leginkább a mélyhűtőben sorakozó mirelites zacskóból került elő − akinek ez nincs ínyére, keresse a krumplis nudli recepteket. S még fagyos állapotban keverték össze darált dióval-mákkal, mazsolával, porcukorral. Gazdagon kivajazott jénai tálba pakolva összeforgatták doboz tejszínnel, három tojás kikevert sárgájával, s még a tetejére is vajdarabkákat csippengettek.
Míg kebelezték a főételt, 20 perc alatt, 180 fokon éppen kész lett a sütőben. Hogy maradt bennük szufla, nem tudjuk, de Lacika és mamája képes volt ízváltásként juhtúróval töltött, kevéske borssal fűszerezett, vajjal pöttyözött, grillben – akkoriban még csak a nyeles, aludobozos, asztali NDK-s dívott − sült gombafejekkel befejezni a hosszúra nyúlt ebédet, amit még az esti előadás előtt ki is kellett aludnia a művész úrnak.
Gy.Zs
/hvg/
