Régen a zürichi bankárok is magyar étkezőkocsival jártak Baselbe, de a MÁV szerint ma már nem éri meg, így június közepétől megszűnt ez a szolgáltatás a hazai IC-ken. Az egyik utolsó járaton egy tucat szomorú férfi kortyolta a sört műanyag pohárból, és reménykedett, hogy egyszer majd ismét lehet enni-inni a vonaton. Már ha addig nem szedik szét a kocsikat a fémtolvajok.
„Tényleg ez az utolsó? Nagy szerencsém van, hogy ma még közlekedik” – mondta meglepetten az [origo]-nak egy fiatalember, aki a Miskolcra tartó intercity büfékocsijában, a pultra támaszkodva várt a sörére. A férfi csak pénteken, a Keleti pályaudvaron álló vonaton tudta meg, hogy szombattól a belföldi vonatokon nem lesz étkezőkocsi, mert a MÁV úgy találta, nem gazdaságos az üzemeltetésük.
„Tegnap már akkor éhes voltam, amikor elindultam Pécsről, megzavarodtam volna Pestig, ha nincs étkezőkocsi” – mondta az utolsó, Miskolc felé tartó kocsi egy másik utasa. Az utolsó étkezőkocsin persze már hiába kérne enni, a reggel még rántottát készítő pultos már csak innivalóval tudott szolgálni.
Így az utolsó büféjárat utasai – egy tucatnyi férfi – sört rendeltek, amihez már csak műanyag poharat adtak, és a készlet is csak Füzesabonyig tartott ki. Az utasok arról beszélgettek, kinek milyen élményei fűződnek ezekhez a kocsikhoz. A szót egy ősz hajú férfi ragadta magához, aki azt mondta: harminc évet töltött étkezőkocsikon, hol alkalmazottként, hol vállalkozóként, és beutazta szinte egész Európát.
„Régen Párizsig jártak a magyar étkezőkocsik, ma Bécsen sem megy túl egy sem” – nosztalgiázott az idősödő vendéglátós, aki szerint a magyar csirkepaprikás és a vörösboros marhapörkölt vonzotta a külföldi utasokat is. „Amikor még Baselig járt a Wiener Walzer, Zürichben felszálltak az öltönyös üzletemberek, és olyan jól érezték magukat, hogy a visszaútra is lefoglalták az egész kocsit” – mesélt a fénykorról.
„Régen nem lehetett beférni, olyan tömeg volt itt, állt a füst” – emlékezett vissza Mile Lajos, az LMP képviselője is, aki történetesen szintén az utolsó büfékocsiban tartott hazafele a fővárosból. Szerinte az utóbbi években már nem volt olyan, hogy ne talált volna üres asztalt. Az egyik söröző utas azt mondta, hogy a MÁV és az ország állapotát is jelzi, hogy mennyien vannak az étkezőkocsikban. Szerinte úgy öt éve kezdtek eltünedezni az emberek, ahogy kevesebben tudták megfizetni a vonaton használt árakat. Az utolsó büfékocsiban például egy üveg magyar sör 490 forintba került.
A MÁV szerint „a rendelkezésre álló anyagi források, illetve az eszközpark (járművek) hatékonyabb felhasználása” indokolta, hogy június 15-étől az IC-ken nem lesz büfékocsi. A vasúttársaság az [origo]-nak azt írta, hogy számításaik szerint évente 10,3 millió forint bevételük származik a kocsik bérleti díjából, miközben nagyságrendileg 660 millió forintot emészt fel a közlekedtetésük. Azt azonban nem közölték, hogy ezek a költségek miből fakadnak.
„A kocsit a MÁV-nak közlekedésre alkalmas állapotban, vízzel feltöltve kell átadnia a vállalkozónak, más dolga nem nagyon van vele” – kételkedett a számításokban az utolsó kocsi tapasztalt büfése. Szerinte a vasutasok a karbantartási költségeket állították szembe a bérleti díjakkal, és nem vették figyelembe, hogy az étkezőkocsi forgalmat generál, és hozzátartozik a szolgáltatás színvonalához is. Úgy vélte, kétszáz forintot engedni kellene az IC-k 560 forintos pótjegyének árából, ha nincs büfékocsi.
Bár a visszaúton, a Budapest felé tartó vonaton ugyan már nem volt kocsi, a pótjegy erre az IC-re is 560 forint volt, tehát a MÁV nem tekinti színvonalcsökkenésnek, hogy nem lehet sört inni a vonaton. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy bár a büfékocsiknak vannak rajongói, a vonaton utazók többsége soha nem látogatta őket. A miskolci IC ugyan tömve volt pénteken, az étkezőkocsiban mégis csak a tucatnyi férfi utas foglalt helyet, illetve a pultos hölgy kislánya, aki az iskolaszünet miatt kísérte el a munkába a mamáját.
„Én nem tudom elképzelni, hogy ne legyen valamikor, valahogy újra étkezőkocsi” – mondta a felszolgáló fiatalasszony, aki most ötven társával együtt kénytelen más munkát keresni. Szerinte ez volt az eddigi legjobb munkahelye, a vonatozós életforma semmihez sem hasonlítható. Hogy valamiféle kiszolgálás kell, azzal a kalauz is egyetértett, szerinte nagy bajban lesznek, ha nyáron nem működik a légkondicionáló, és még egy ásványvizet sem tudnak adni az utasoknak.
Bár a MÁV a jelenlegi formájában megszűnésre ítélte a büfékocsikat, valószínűleg a vasúttársaság vezetésében is sejtik, hogy lenne igény valamilyen vendéglátásra a vonatokon. Ezért azt tervezik, hogy ha az osztrák-magyar GYSEV-nél beválik a most induló kísérlet, a MÁV vonataira is elhelyeznek kávé- és szendvicsautomatákat. Dávid Ilona, a GYSEV elnöke és a MÁV elnök-vezérigazgatója szerdai közleményében azt írta, hogy ez a megoldás nem kerül pluszpénzbe, hiszen a vasút csak a helyet biztosítja az automatáknak.
Lehet, hogy a forgalomból pénteken kiállított kocsik is visszatérnek még, vasutasoktól az [origo] úgy értesült, hogy a tervek szerint a büfékocsikat átépítik, az étkező részük wifivel felszerelt első osztályú szakasz lesz, de a másik felében megmarad a büfé. Ezzel az a cél, hogy javítsák a hatékonyságot, hiszen elvileg jegyet lehet majd eladni a most étkezőként használt helyekre is. Addig azonban valószínűleg egy rendező pályaudvaron állnak majd a kocsik. „Először a kerámia főzőlapot fogják ellopni, aztán az alumíniumot, aztán nem marad belőle semmi” – keseregtek a miskolci vonaton zötyögő büfékocsi-rajongók, akik szerint mire a MÁV eldönti, mit is akar a kocsikkal kezdeni, nem lesz mit visszaállítani a forgalomba.
Kovács Áron /origo/
