Miért eszik meg valaki napi 12000 kalóriát? Miért iszik valaki éppen megellett tehénből származó emlőváladékot? Hogyan lehet megenni két kiló nyers halat egy nap?
Az 1948-as londoni olimpiára az amerikaiak háromezer font (1300 kg) bélszínnel, több ezer egyéb hússzelettel, 15 000 tábla csokival, 4500 font (2000 kg) sonkával érkeztek. Ezt saját maguknak vitték, az akkori gazdasági helyzetben ugyanis Angliában még szigorú fejadag-rendszer működött, és bár az olimpiai sportolók megkapták a legnehezebb fizikai munkát végzőknek járó besorolást (és így jogot a napi 3900 kalóriára) az amerikaiak nem akartak semmit a véletlenre bízni.
A 2012-es londoni olimpiára ilyen szállítmányt senki sem vitt. Az olimpiai faluban a játékok ideje alatt 25 000 vekni kenyér, 75 000 liter tej, 232 tonna krumpli, 330 tonna zöldség és gyümölcs fogyott, 1,2 millió adag ételt szolgáltak fel. A mennyiséggel tehát semmi probléma nem volt, az étel minőségét viszont sokan kritizálták. Már az olimpia megkezdése előtt komoly kritikák érték az olimpia szervezőit, amiért olyan gyorséttermi és üdítőláncokkal kötöttek szponzori szerződést, akik nem éppen a legegészségesebb kínálatukról híresek. A McDonald’s és a Coca Cola körüli felhajtás első pillanatra tényleg nehéz feladat elé állíthatja a kommunikációs szakembereket, az internet is tele volt viccek tömkelegével arról, hogy a gyorsétteremlánc olimpiai támogatása olyan, mintha fegyvergyárak támogatnának béketárgyalásokat. A szervezők az ebédlőben fölállított automatákkal (ingyen csoki és kóla!) veszélyeztetik a sportolók jól kiszámolt, pontosan ütemezett táplálkozási rutinját, amin olimpiai aranyak múlhatnak. Pedig ha az ember a sportolók között szétnéz, azért láthat pár olyan esetet, amiből kiindulva nem kell olyan nagyon félteni őket.
Michael Phelps például egy interjúban bevallotta, hogy napi 12 000 kalóriát fogyaszt el. Tizenkétezret. Számoljunk Big Macben, azt mindenki érti: ha valaki egy nap megenne huszonkét Big Macet és mondjuk a huszonharmadik alsó részét, akkor tartana a tizenkétezer kalóriánál. Vagy ha megiszik huszonnyolc liter kólát, a cukrosat. Ráadásul Phelps azt is örömmel elmesélte, hogy ez a tizenkétezer kalória egyáltalán nem olyan forrásokból tevődik össze, amit bármelyik dietetikus jóváhagyna. Az úszó reggelije 3 tojásból álló rántottás szendvics, egy tál kukoricakása, 5 tojásos omlett, 3 szelet édes bundás kenyér porcukorral, három csokis palacsinta, majonéz, sajt, zöldségek, kávé. Ebédje: fél kiló tészta, két nagy sonkás-sajtos szendvics majonézzel, fehér kenyérrel, ezerkalóriányi energiaital. Összehasonlításképpen: egy Red Bull 110 kcal, tehát kilenc dobozzal bedob ebéd után – ami még a koffeinmennyiséget tekintve is derekas vállalás, még akkor is, ha ezen a szinten nyilván nem kell attól tartania, hogy nem bírja a szíve a pörgést. Vacsorája: egy pizza, ismét fél kiló tészta, és még ezerkalóriányi energiaital, igen, ízlelgessük ezt egy kicsit: egy nap tizennyolc Red Bull. A hang, amit most hall a kedves olvasó, az az Intergalaktikus Dietetikus Szövetség, a világ összes fitneszedzőjének és a dagadt vendégeiket lefogyasztani képtelen wellness-szalonok vezetőinek halálsikolya.
Nyilván, aki most szaladna, hogy Phelps után csinálja a dolgot, az pórul fog járni, mert e mellé az étrend mellé azért odatesznek napi többórás edzést, és azok az edzések nincsenek egy ligában azzal, amit egy mégoly lelkes hobbista is képes összehozni hétvégén a Hajósban, hiába pakolja oda magát. Tehát az, hogy Phelps ennyit zabál, és nem hízik el (mert nem hízik el), az kizárólag annak köszönhető, hogy több kalóriát éget el, mint amit elfogyaszt (rossz nyelvek szerint erre persze rásegít a speciális, különböző szteroid-készítményeket is magába foglaló kémiai felkészítés is, hiszen a szteroidok egyik közismert hatása a testzsír csökkentése mellett az izomszövetek megtartása, növelése).
De ott van a maratoni futó Takahasi Naoko, aki edzések után ötven darab szusit eszik meg. Ez alaphangon két kiló hal, és – ha nigiriről beszélünk – kétszer-háromszor ennyi rizs. Mindegy, számoljunk ugyanennyivel, akkor is nyolcezer kalória körül járunk.
Ha az igazán kemény sportolói elszántságról szeretnénk megtudni valamit, nézzük meg Jack Oliver brit súlyemelőt, aki reggelire egy saját bevallása szerint is undorító shake-et iszik: 50 gramm zabpehely, 30 gramm tejsavófehérje, fél liter tej és 10 gramm előtej. Ez utóbbi az emlősök – így az ember – szülés után először kiválasztott emlőváladéka. Oliver a tehénét fogyasztja. Állítása szerint ettől lesz undorító a turmix, olyan erős íze van ugyanis, hogy az a tíz gramm bárminek az ízét elnyomja. Viszont tele van antitestekkel, és rettenetesen egészséges.
Persze ezek a szélsőségek, a sportolók nagy része szépen, nagy gonddal összeállított, rendesen kidekázott, megfelelő mennyiségű proteint, szénhidrátot és zsírt tartalmazó ételeket fogyaszt.
/origo/
