HomeGasztronómiaGasztroTöbb, mint 18 ezren voltak Magyarország új gasztropiacán

Több, mint 18 ezren voltak Magyarország új gasztropiacán

Még az utolsó pillanatokban is tömött sorokban álltak a vásárlók a világszenzációnak számító őstulok szalámi pultja előtt. Rengetegen keresték fel az újdonságnak számító gasztropontokat is, ahol tésztákat, salátákat, kolbászokat, pörkölteket, leveseket is lehetett kóstolni, természetesen mindet a vásáron lévő termékekből készítve.

Kézműves magyaz ízek fesztiválja

A vásár szervezői most is nagy hangsúlyt helyeztek a jótékonykodásra: a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segítségével rászoruló gyermekeket láttak vendégül a vásáron.

A tavasz közeledtével a vásáron olyan leves és főzelékfélék is helyet kaptak, amelyeket a megújuló tradíciók jegyében, mégis új formában kóstolhatnak meg az érdeklődők. Ilyen ínyencség például a tejszínes céklafőzelék malaccsászárral, a vajas zöldborsófőzelék bélszínrolóval, a csicsókakrém-leves rozscipóban tálalva, valamint a Bajai Halászlé grillezett pontytejjel. Különleges ízvilágot tárt a látogatók elé az aszaltszilvás szürkemarha kolbász, a kacsakolbász málnamustárral, vagy a pikáns kolbász magos mustárral. Igazi szenzáció volt a négyszáz éve kihalt őstulok húsából készült kolbász és szalámi is.

A nyitórendezvényen a szervezők a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel és a Soroksári Gyermekjóléti Szolgálattal együttműködve hátrányos helyzetű gyermekeket láttak vendégül, velük együtt kóstolták meg a vásár különlegességeit. Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: „a segélyszervezet nagy örömmel fogadta a meghívást, hiszen a szegény sorsú, általában egyhangú étkezést biztosítani tudó családok gyermekei számára rendkívüli alkalmat jelent egy ilyen kirándulás a gasztronómiai különlegességek világába.”

„Magyarország finom, és ezt vásárról vásárra egyre többen gondolják így. A megújult ötödik vásáron és gasztropiacon most is 120 magyar termelő több mint 5000 íze közül válogathattak a vásárlók. A megújult vásári koncepció hatalmas sikert aratott, hiszen több mint 18 ezren voltak kíváncsiak Magyarország ízeire, a magyar termékekre. Az ötödik vásár volt eddig a legsikeresebb, most voltak a három nap alatt ugyanis a legtöbben. Több mint 20 féle készételt kóstolhattak a kilátogatók a gasztropontokon, és nagy sikere volt a hal és vad piac mellett a világszenzációnak számító őstulok termékeknek is” – mondta el Pap Krisztián, a vásárt szervező MIKSZ vezérigazgatója.

A jubileumi vásár és gasztropiacon a vásárlók ismét szavazhattak kedvenc termelőjükre. A közönség szavazatok alapján az V. Kézműves Magyar Ízek Vásár és Gasztropiac termelője a hústermékeket készítő Knyihár Mihály lett. A szervezők idén két szakmai díjat is átadtak. Az egyiket a szintén húsfeldolgozással foglalkozó Szomor Dezső, míg a másikat, a szörpöket és lekvárokat készítő Törökné Dancsó Katalin kapta.

A MIKSZ egy évben négy gasztrofesztivált szervez. A mostani vásár mellett, júniusban a Millenárison lesz a Libamájfesztivál, októberben ugyanitt rendezik a Vad és Hal Ünnepet, novemberben pedig ugyanitt ismét megtartják a Kézműves Magyar Ízek Vásár és Gasztropiacot is.

További információ, részletes program:
www.kezmuvesmagyarizekvasara.hu
www.facebook.com/magyarizek

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Forró szénsavas aromatea recept

Különleges téli forró ital haladóknak Tóth Barnabás executive séftől A forró szénsavas aromateák egy izgalmas és frissítő kategóriát alkotnak a forró italok világában, melyek egyedi...

Grillezett padlizsán és cukkini joghurtmártással

Bizonyára sokan vannak, aki fogyókúrára, vagy diétára kényszerülnek. A speciális étrendekbe sokszor nehéz új ízeket, új állagokat bevezetni. A grillezett zöldségek ezért jelentenek alternatív...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!