6.1 C
Budapest
2026 április 8, szerda

Évről

évre tapasztalható, hogy az adófizetők egy része,- ki tudja miért,- nem használja ki a befizetett személyi jövedelem adója kétszer egy százalékának felhasználásáról saját belátása szerinti döntési lehetőségét.

GSZT szakújság

Most még nem késő, ha valaki ezt elfelejtette volna, a rendelkező nyilatkozatot akár a bevallástól függetlenül is eljuttathatja az adóhatósághoz. 

Ez nem kötelező, ha valaki nem rendelkezik, akkor az 1 + 1 százalék adójának ez a része is a költségvetésben marad, amit az állam a költségvetési törvényben leírtak szerint költ el, miközben sok közhasznú szervezet anyagi gondokkal küszködik.

S hogy mire költi el az állam ezt az ölébe hullott többlet milliárdokat, arról sokszor nem is tudunk, vagy nem szólhatunk bele.

Vannak „divatos” alapítványok, elsősorban egészségügyi és gyermekintézmények, akiket ebben a nehéz helyzetben is sokan támogatnak. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben a szakmában is számtalan alapítvány és iskola , idős kollégákat megsegítő civil egyesület van, akiknek szintén jól jönne a segítség.

Az idei évben lényeges változás, hogy a rendelkező nyilatkozatok benyújtására egységesen előírt május 20-i határidőt, jogvesztő határidőként szabályozza a törvényalkotó, tehát ezen időpontot követően beküldött nyilatkozatok minden esetben érvénytelenek lesznek, így a pénz az államé lesz.

Mikor ezeket a sorokat írom május 3-a van.

Murányi Péter

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Ez volt az utolsó vacsora a Titanicon

Százöt év után magyar sztárszakács készítette el újra a Titanicon felszolgált „utolsó vacsorát”. Krausz Gábor séf Szende Gabriella kutatásai alapján tálalta annak a menüsornak...

Hagyományos szalagos fánk recept: Történet, hagyomány és a tökéletes tészta titka

Hogyan készül a farsangi fánk, mi a története és az elkészítésének módja, a hozzávalókkal? A farsangi időszakhoz szorosan hozzákapcsolódik a fánk, amely Európa-szerte közkedvelt édesség....