Kinyílt

Főszerkesztő

Főszerkesztőegy piros virág a kertemben. Nem tudom mi a neve, hasonlít a pipacsra. Eddig még soha nem láttam, most van először, valószínűleg a szél sodorta felém.

Az érdekesség, hogy reggel nyílik, este fáradtan összezáródik, elalszik.

Furcsa összehasonlítás jutott eszembe.

{module 221}

A szakma „napszámosainak”, a szakácsoknak, pincéreknek, cukrászoknak, szobaasszonyoknak nyári élete, a szezon kizsigerelő volta.

A napi 12-16 órai munka. Mert lehet szép paragrafusokat gyártani, lehet előírásokkal szabályozni a munkaidőt, de itt a nyár, itt a szezon és bizony sok helyen az a száz nap határozza meg az évet, zordan szólva a gazdálkodást, még zordabban: a talpon maradást.

Ehhez párosul a meleg, a kiszámíthatatlanul hullámzó tömeg, a váratlan eső, ide sorolnám a sűrűn megjelenő ellenőrök sokszor érthetetlen zaklatását, és még ki tudja…

Mi köze ennek a kertemben lévő virághoz?

Az hogy ennek a több tízezer embernek minden reggel ki kell nyílnia üdén és mondhatnám harmatosan, mosolyogni kell, hirdetni a viharokkal dacoló törékeny virág tartását és aztán este jön a fáradtság, az összecsukódás, a bezárkózottság.

S másnap minden kezdődik elölről.

Erről ritkán beszélünk, ritkán esik szó róla, pedig hogy a nyár örömeit millióan élvezhessék tízezrek áldozatos munkája szükséges.

Murányi Péter

{module 221}