hetven felé bevallom, hogy 13-14 éves koromban világhírű szakács akartam lenni.
Már akkor gyűjtöttem a szakácskönyveket, megőrjítettem a családot az általam készített vasárnapi ebédekkel, karácsonyra késeket, kötényt, szakácssapkát kértem.
Már abban az időben – hétvégén és nyári szünidőben – jártam kuktáskodni a legendás szakácsmesterhez Kurucz Antalhoz.
Aztán szakácstanuló lettem. Iskola és konyha. Két nap iskola, négy nap gyakorlat. Az iskolában a szakmai tananyag mellett többek között volt magyar, történelem, francia nyelv – szóval közismereti tárgyak.
Azt tudom, hogy eleinte annyi hagymát vágtam finomra, hogy az volt az érzésem, hogy a következő ötven évre elég lesz. De még azt is megtanították az idősebb kollégák, hogy hogyan vegyek le egy fedőt, nehogy megcsapjon a gőz. Akkoriban még a nagy szállodák konyháiban volt konyhamészáros, legalább kétszáz sertést kicsontoztam, több száz csirkét bontottam, pucoltam halat.
Aztán tanultam tovább, de a mai napig hasznát veszem annak a gyakorlati tudásnak, amit fiatalon elsajátítottam.
Miért írom mindezt? Mert így tanév elején hallom, hogy vannak főiskolák, amelyek idegenforgalmi-szállodaipari vezetésre jogosító diplomát adnak egy óra gyakorlati képzés nélkül.
Úgy gondolom, hogy főiskolai diplomát nem lehetne adni tankonyhai, tanéttermi, tanszállodai gyakorlat nélkül. Legkevesebb, ha azt írom, hogy nonszensz.
Találkoztak már olyan orvossal, aki nem tanult anatómiát?
