Új igazgatók és szakemberek a Magyar Turizmus Zrt.-nél

Amint az ismeretes, 2010. június 17-e óta a Magyar Fejlesztési Bank gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Magyar Turizmus Zrt. felett. A nemzeti turisztikai marketingszervezet élére 2010. július 2-án új vezérigazgató került Horváth Gergely személyében, aki a tulajdonosi elvárásoknak megfelelően, a meglévő értékek megtartása mellett, eredményorientált és értékesítés-központú szemléletben kezdte meg a Magyar Turizmus Zrt. szervezetének és szakmai munkájának a megújítását.

Az új szemlélet meghonosításának jegyében, az MT Zrt. szorosabbra kívánja fűzni együttműködését a piac szereplőivel, melynek elsődleges célja a vállalkozói szféra munkájának és piacra jutásának hatékonyabb segítése. A Magyar Turizmus Zrt. részeként működő Magyar Kongresszusi Iroda tevékenységének eddig is kiemelt célja volt az értékesítés ösztönzése, a hivatásturizmusból származó bevételek növelése. Az MT Zrt. új vezetése tovább kívánja erősíteni ezt a tevékenységet, nagyobb hangsúlyt fektetve a Magyar Kongresszusi Iroda szerepére, ezért az iroda élére 2010. augusztus 16-án igazgatót nevezett ki Ferenczy Anikó személyében.

Ferenczy Anikó, a Magyar Kongresszusi Iroda igazgatója, a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán szerzett közgazdász diplomát idegenforgalmi és szálloda szakon 1998-ban. Szakmai pályafutását a Hilton Budapest szállodában kezdte, ahol három évet töltött értékesítési területen. Később másfél évet dolgozott az Event Incoming incentive irodában projekt menedzserként. Ezután négy és fél év következett a Danubius Hotels Group szállodavállalat központjában, ahol az Értékesítési és Marketing Igazgatóság berkein belül a központi Rendezvény és Cégkapcsolatok Irodát vezette az utolsó két és fél évben. Elsődleges feladata volt a Danubius 56 tagszállodája számára minél több céges megrendelést és konferenciát szerezni. Mostani kinevezéséig a Taverna Hotels & Resort szállodavállalatnál volt értékesítési és marketing igazgató.

A Magyar Kongresszusi Iroda igazgatójaként – ahogy eddigi pályafutása során mindig – munkájának középpontjában az üzletszerzés, az értékesítés ösztönzése áll. Angol és német nyelven beszél. Elérhetősége: ferenczy@itthon.hu.

Szintén a mai napon, augusztus 16-án kezdte meg munkáját a Magyar Turizmus Zrt. új gazdasági igazgatója, Nagyné Vass Éva, aki a Társaság gazdasági tevékenységét és üzemeltetési feladatait irányítja.

Nagyné Vass Éva, a Magyar Turizmus Zrt. új gazdasági igazgatója, a Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát 1978-ban, majd idegenforgalmi szakközgazdász végzettséget 1984-ben. Több mint tíz-tíz évet töltött el két nagy hazai szállodalánc, a Danubius Hotels Group és az Accor Hotels kötelékében. 2002. és 2007. között a CIB Lízing Zrt.-nél volt projektfinanszírozási üzletágvezető majd 2007. és 2010. között a Vegyépszer Csoportnál projektigazgató. Mostani kinevezéséig egy 6,5 milliárdos fürdőfejlesztés projektigazgatójaként tevékenykedett. Angolul beszél. Elérhetősége: nagyne@itthon.hu.

Horváth Gergely vezérigazgató munkáját új szakmai titkár is segíti július 20-tól Illésné Balázs Edina személyében, akinek legfontosabb feladata a szakmai anyagok elkészítésének koordinálása.

Illésné Balázs Edina tanulmányait a budapesti Xantus János Idegenforgalmi Szakközépiskolában, majd az egri Eszterházy Károly Főiskolán végezte, ahol művelődésszervező szakon szerzett turizmus szakirányú diplomát 2000-ben. 2002. és 2006. között a turizmus állami irányításában tevékenykedett, majd az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottságának szakértőjeként, valamint a Budai és Barta Tanácsadó Kft. turisztikai tanácsadójaként szerzett szakmai tapasztalatokat. Részt vett többek között a Kulturális turizmus fejlesztési stratégia összeállításában, illetve több TDM szervezet előkészítésében. Német és angol nyelven beszél. Elérhetősége: balazs@itthon.hu.

A Magyar Turizmus Zrt. új vezetése fontos feladatnak tartja azt is, hogy javuljon Magyarország mint turisztikai desztináció megközelíthetősége, elérhetősége, ezért a Zrt. stratégiai kapcsolatainak fejlesztése során a jövőben kiemelt szerepet kap a különböző közlekedési szektorok, különösen a légi közlekedés szereplőivel való szorosabb együttműködés.

A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatójának új, légi közlekedési stratégiai tanácsadója, Palkó Lajos, akinek elsődleges feladata, hogy elősegítse az MT Zrt. és a légi közlekedési szektor szereplői közötti hatékonyabb szakmai együttműködést annak érdekében, hogy minél több légi járat kösse össze hazánkat a fontos turisztikai küldőpiacokkal. További fontos szempont a vidéki desztinációk jobb elérhetőségének biztosítása is, a Fly and Rail és Fly and Bus kapcsolódások javítása.

Palkó Lajos 1997-ben végzett a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképzőjében szerzett jogi szakokleveles közgazdász diplomát 2000-ben. Pályafutását a Sas Club Hotel értékesítésén kezdte 1990-ben. 1997. és 2000. között a Magyar Turizmus Zrt. nemzetközi osztályvezető helyettese, majd 2003-ig az MT Zrt. belföldi hálózati igazgatója. 2003-tól a Danubius Hotels Group-nál folytatta pályafutását, először termékfejlesztési igazgatóként, majd PR igazgatóként. 2005-től 2009-ig a FlyBalaton Repülőtér értékesítési és marketing igazgatói pozícióját töltötte be, ahol szintén fontos feladata volt a különböző légitársaságokkal való kapcsolattartás, az új légi járatok indításának ösztönzése érdekében. Angolul és németül beszél. Elérhetősége: palko@itthon.hu.