Vajon a kortárs művészet csak valami új lehet? Esetleg a hagyományos művészethez kapcsolódó művészet születhet és fejlődhet ma is? Melyik volt jobb: a régi vagy a mai színház? Milyen volt a színházi kultúra régen és most? Többek között ezekre a kérdésekre kerestek választ a második Nemzeti Művész Klub háttérbeszélgetésen a Hotel Nemzetiben, amely résztvevői ezúttal Bodrogi Gyula, Bagi Iván, Faragó András és Szamódy Zsolt Olaf voltak, a beszélgetés központi témája pedig a kortárs és a hagyományos művészetek, mely a diskurzus végére egészen kiszélesedett.
Decemberben szervezett először háttérbeszélgetést a Hotel Nemzeti Budapest által alapított Nemzeti Művész Klub. A szálloda az MGallery kollekció első tagja hazánkban, üzemeltetői a hotel rendkívül gazdag történelmét, kultúrához való kötődését megtartva az Artistic Spirit of Budapest,gondolat jegyében szeretne Budapest művészeti szellemiségéből ízelítőt adni,ennek egyik eleme pedig a Nemzeti Művész Klub. A Művész Klub tagjai szeretnék rendszeressé tenni ezeket a találkozásokat, hogy terük legyen arra, hogy a művészek a valódi művészeti értékekre koncentráljanak, és alkalmuk legyen a közös véleményformálásra. Éppen ezért gyűltek össze ismét, hogy megvitassanak egy művészeti témát, ezúttal a kortárs és a hagyományos művészetet górcső alá véve. A jelenleg 23 tagot számláló klub tagjai közül ezúttal részt vett a beszélgetésen Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színésze, Faragó András színművész, Bagi Iván humorista és Szamódy Zsolt Olaf fotóművész különböző művészeti ágakból érkezve ült le beszélgetni, a cél pedig nem az volt, hogy közös nevezőre jussanak, vagy éppen a kortárs vagy hagyományos művészetek mellett tegyék le a voksukat, inkább gondolatébresztőnek szánták az alkalmat.
A beszélgetés egy egyszerűnek tűnő, ámde annál nehezebbnek bizonyuló kérdéssel indult – vajon be lehet-e pontosan határolni azt, hogy mi a kortárs és mi számít hagyományosnak. Bodrogi Gyula szerint a kortárs általában valami szokatlantól eltérőt és modern dolgot takar. Szamódy Zsolt Olaf az egyes művészeti ágak alapjait érti hagyományos művészet alatt, szerinte a kortárs művészet alkotására akkor van lehetőség, ha ezek az alapok megvannak. Ebben a formában pedig a kortárs törekvésről beszélhetünk, amikor valami újat adnak az egyes művészek.
Faragó András a hagyományos alatt a színházra lefordítva a hagyományos tradicionális jelmezekben, háttérrel és szöveggel előadott előadásokat érti, és szerinte van egy új modern oldal, amikor a ruhák már puritának, akár díszlet sincs és csak az előadásmód számít – ebben az értelemben pedig ezt nevezhetjük kortársnak. Bagi Iván humoristaként az egyes tradicionális vonalakat, például a Sas József-féle kabarét a stand-uppal állította szembe, mint a hagyományos és kortárs példáit.
Kibővítve a kortárs-hagyományos művészetek tematikát szóba került a beszélgetésen a színházi élet megváltozása is. Faragó András napjainkban leginkább azt hiányolja, hogy mostanában a korábbihoz képest kevésbé lehet bekategorizálni az egyes színházak stílusát, nehezen tudják előre kiszámítani, hogy milyen színdarabokat látogatnak meg, eltűntek az egyes színházak arculatai. Bagi Iván ezzel szemben hangsúlyozta, hogy szerinte éppen úgy, mint régen, ma is tudni lehet, hogy a például a Madách Színház egy látványos tematikus musical színház, az Operett is egyértelműen kommunikál – nem érez összemosódást. Bodrogi Gyula szerint a mai színház hiányossága leginkább abban mutatkozik meg, hogy korábban egy-egy darab az egyes színészekre íródott vagy az ő személyükre vártak ahhoz, hogy bemutassák, ma viszont személyiségtől függetlenül kerülnek véleménye szerint a művészek kiválasztásra egy-egy szerepre, leginkább ismertségük alapján. Egy másik kritika, amelyet a Nemzet Színésze fogalmazott meg a mai színházzal szemben, hogy nem a kereslet alapján játsszák gyakrabban vagy ritkábban az egyes darabokat, így ugyanolyan látogatottsággal fut a népszerű és a kevésbé népszerű előadás is – amely a nézőket is félrevezeti.
A harmadik érdekes kérdést a beszélgetés egy nézője vetette fel – arra volt kíváncsi, hogy a művészek hogyan élik meg a színházi öltözködési kultúra változását, vajon elvárható-e az, hogy egy színházba, mint egy szentélybe lépjenek be a nézők, vagy legyen csak egyszerűen a mindennapjaik része és ilyen tekintetben ne legyen elvárás, hogy alkalmi ruhába öltözzenek. Faragó András elmondta, hogy úgy véli, nagy baj az, hogy nem adják meg a tiszteletet a színháznak, egy ünnepnek kell lenni még mindig a nézők és a művészek számára is nemcsak a színháznak, a kiállításoknak és más művészeti eseményeknek is, ezzel pedig minden résztvevő művész egyetértett.
Bár a kérdés még mindig nyitott maradt, mi számít kortársnak és mi hagyományosnak, illetve melyik miben jobb vagy rosszabb, egy konklúziót azonban sikerült levonni, amelyet Szamódy Zsolt Olaf fogalmazott meg:„Gyakorlatilag mindegy, hogy az egyes művészek alkotása kortárs vagy hagyományos, a lényeg, hogy a pici plusz, a szikra legyen meg, mert akkor átmegy az alkotás másoknak is.” A Nemzeti Művész Klub ezúttal is egy izgalmas gondolatindító beszélgetést kezdeményezett.
