Rövid hírek 2011.04.05

GSZT rövid hírekFelújítják Siófok kikötőjét 

A Balatoni Hajózási Zrt. önerőből vágott bele a siófoki közforgalmú kikötője, mintegy 250 millió forintba kerülő felújításába, amelynek első  üteme Pünkösdre elkészül – tájékoztatta Horváth Gyula a társaság vezérigazgatója. 
A balatoni önkormányzatok tulajdonában lévő cég másfél évtizede kezdte meg a 22 közforgalmú kikötője rekonstrukcióját, amiből már csak a legnagyobb, a siófoki hajóállomás maradt ki. A társaság  öt éve próbál pályázati támogatást szerezni a célra Siófok önkormányzatával közös projekttel, de nem járt sikerrel. Mivel a siófoki közforgalmú kikötő és környéke még ma is az évtizedekkel ezelőtti hangulatot idézi, és már nem felel meg a korszerű igényeknek, a cég vezetése úgy öntött, nem tűr halasztást a rekonstrukció, és önerőből megkezdi a munkát.

{module 221}

A beruházás három ütemben valósul meg, szervesen illeszkedve a város kikötőhöz kapcsolódó  közterület-fejlesztéseihez. Az első ütemben megújuló  személyhajó kikötő, a másodikban kialakított biztonságos partfal, és a harmadik ütemben elkészülő móló az előzetes kalkulációk szerint összesen 250 millió forintba kerül. Még idén megtörténik a hajóállomás térburkolatának, a közműveknek, valamint az utcabútoroknak a cseréje. A kikötői sétányt új, modern világítással, utas-tájékoztatást szolgáló hangszórókkal, majd a későbbiekben térfigyelő kamerarendszerrel is ellátják. Ősszel kezdődik a fejlesztés második üteme, amelyben partfalat alakítanak ki a hajóbeállók és a rózsakert között. A fejlesztés harmadik ütemében a jelenlegi keleti oldali móló újul meg rondellákkal, pihenőhelyekkel, térbútorokkal, egyben elkészül a régen várt éjszakai mólóvilágítás is. 
A teljes felújítás két  évig fog tartani. Az első ütem Pünkösdre elkészül, így az idei szezonban már egy megszépült kikötő fogadja a vendégeket Siófokon – mondta a vezérigazgató. 

*****

Új főiskolai tagozat Hódmezővásárhelyen 

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Hódmezővásárhelyi Regionális Tudásközpontjában 2011 szeptemberében indul az oktatás. A főiskola turizmus-vendéglátás, kereskedelem és marketing, fotográfia és kézműves alapszakokat hirdet meg az első évben, valamint felsőfokú szakképzési szakokat: idegenforgalmi-, reklámszervező- és vendéglátó szakmenedzsert. A verseny témája ehhez kapcsolódóan Hódmezővásárhely turisztikai célpontjainak népszerűsítése volt. 

******

Megnyílt a hongkongi égigérő  szálloda 

Megnyitotta kapuit a vendégek előtt a világ legmagasabban fekvő szállodája Hongkongban, a város egyik felhőkarcolójában lenyűgöző kilátást biztosítva a világhírű Victoria kikötőre. 
A kínai város utcái fölé  490 méterrel magasodó Ritz-Carlton hotel Hongkong legmagasabb toronyháza, az International Commerce Centerben kapott helyet, a vendégek már bele is kóstolhattak a 118. emelet panorámaablakaiból nyíló  kilátásba, a 360 fokos panorámába, amely a pénzügyi központot és a Dél-Kínai-tengert is magában foglalja. A szálloda kialakítása 10 évet emésztett fel, már korábban elkészült, de 2008-ban bezárt.  
A Ritz-Carlton minden valószínűség szerint 2014-ig lesz a világ legmagasabban fekvő szállodája, akkor nyílik meg a 600 méterre „ágaskodó” Shanghai Tower legmagasabb szintjein a J-Hotel. „Az emberek mindenben versenyeznek a világon, biztos vagyok benne, hogy valahol valaki még magasabb épületbe vág bele, amint beszélünk. Mi a szolgáltatásokra helyezzük a hangsúlyt” – mondta Herve Humler, a szálloda egyik vezetője. A hongkongi létesítmény az egyik legdrágább a világon, egy szoba ára éjszakánként 770 dollár is lehet, az elnöki lakosztály pedig 9000 dollárt kóstál. 

***** 

Folytatódik a sikersorozat 

2011. március 27-i Best of Budapest díjkiosztó gálán Budapest belvárosának ékköve a Continental Hotel Zara****Superior elnyerte az új 4 csillagos szállodája elismerést. Az ARAZ étterem pedig az új étterem kategóriában lett díjazott.  
A Best of Budapest- A minőség mércéje név egy független minősítési rendszert takar, melyet a Budapest Week Publishing kiadó 1993-ban a minőség megőrzéséért alakított ki. Kiadványainkban és weboldalunkon szereplő partnereiket Budapest legjobbjai közül választják ki. 

*****

Az Alföld Szíve 

Hét települési önkormányzat és hat turisztikai szervezet összefogásával megalakult az Alföld Szíve Térségi Turisztikai Egyesület.
Célja, hogy a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában kiemelten kezelt úgynevezett desztináció menedzsment szervezeti rendszerébe illeszkedve Jász-Nagykun-Szolnok megye hatékonyan le tudja hívni az erre a célra rendelkezésre álló Európai Uniós forrásokat, azokat  hatékonyan állítva a  turizmusfejlesztés szolgálatába.
Hering Krisztina, a Tiszainform Idegenforgalmi Szolgálat igazgatója ismertette az egyesület megalakulásához vezető utat. A szervezet létrehozásáról a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés korábban már támogató határozatot hozott. Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy a most létrehozott szervezetnek fontos feladata lesz abban, hogy a turisztikai desztináció menedzsment szervezetek kialakítására és működtetésére megnyíló EU-s forrásokat a megye turizmusfejlesztési érdekeit és lehetőségeit szem előtt tartva a lehető leghatékonyabban használja fel. Az alakuló ülésen a tagok megválasztották az egyesület tisztségviselőit:
Elnök: Fejér Andor, országgyűlési képviselő
Titkár: Dr. Hanga Valéria, a JNSZ Megyei Önkormányzati Hivatal vezető-főtanácsosa
Ellenőrző Bizottság elnöke:
Galó Anita, a JNSZ Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezető helyettese, Elnöki Kabinet Iroda
Ellenőrző Bizottság tagjai:
Pánti Ildikó, önkormányzati képviselő, Karcag Város Képviselő-testület
Idegenforgalmi, Társadalmi és Külkapcsolati Bizottsága elnöke
ifj. Szöllősi József, Szajol polgármestere
Döntöttek a tagdíjak mértékéről is.
Fejér Andor, a szervezet elnöke elmondta, hogy szoros partnerségben szeretne a tagokkal együtt dolgozni, hiszen a célok annyiban teljesíthetőek, amennyiben a partnerek kiveszik belőle a részüket.
Az Alföld Szíve Térségi Turisztikai Egyesület tagjai:
• Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
• Cserkeszőlő Község Önkormányzata
• Karcag Város Önkormányzata
• Martfű Város Önkormányzata
• Mezőtúr Város Önkormányzata
• Szajol Község Önkormányzata
• Túrkeve Város Önkormányzata
• Gulyás-Gasztro-turisztikai Egyesület
• Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület
• „Jászok Földjén” Turisztikai Egyesület
• Kuruc Hagyományőrző Egyesület
• Szolnok és Térsége Turizmusáért Egyesület
• Tiszazugi Turizmus Szövetség 

***** 

Tavaszi Jazz & Borfesztivál 

2011 tavaszán első alkalommal kerül megrendezésre a Tavaszi Jazz & Borfesztivál Budapesten a III. kerület Óbuda-Békásmegyer Fő terén, 2011. április 08 – 10. között az első szabadtéri tavaszt köszöntő gasztro-kulturális fesztiváljaként. 
Ezúttal mint nevében mint helyszínében a tradicionális gasztro-kultúra a Kárpát-medence kiváló kézműves borászatai remek pálinkák kíséretében a magyar hungarikum ízletes ételkülönlegességei és kulturális zenei műfajával várnak mindenkit az ingyenesen látogatható fesztiválra. Az ingyenesen látogatható  fesztivál célja, hogy méltó megjelenési lehetőséget adjon a hazai gasztronómia jeles képviselőinek, illetve a fellépő  magyar jazz zenekaroknak. 

***** 

Áprilisban jön az országos koktélbajnokság 

Április 19-én zajlik az idei, vagyis a XXII. Klasszikus és X. Flair Magyar Bajnokság. A helyszín ezúttal a Corinthia Grand Hotel épületén belül nemrég újranyílt Orfeum Klub, ahová délelőtt tíz órától várják az érdeklődőket. Negyven versenyző indul a klasszikus kategóriában, tizenhárman pedig a flair megmérettetésre készülnek. Mindkét kategória nyertese részt vesz az idén Varsóban megrendezendő IBA világbajnokságon. 

***** 

Főzőverseny és bemutató  Bogácson 

Vendéglátó iskolák tanulóinak IX. Országos Szabadtéri Főzőversenye és Bemutatója Bogácson
Régies ízek modern köntösben. A versenyt a Borsodi Ászok Bt. írta ki a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Észak-Bükki régió elnökének szervezésével. A verseny időpontja: 2011. május 13, 14, 15.
A verseny helyszíne: Bogács – Bikarét 
RÉSZVÉTEL:
Az ország minden vendéglátós iskolájából várjuk a 4+1 fős csapatok
(4 tanuló + 1 kísérőtanár) jelentkezését.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2011. 05. 07.
JELENTKEZÉSI CÍM: 3412 BOGÁCS Fürdő út 2.
Tel/fax: 06/49 334 077, Mobil:06/30-875-4403
E-mail: valaszt6@freemail.hu, Internet: valaszt6.fw.hu 

***** 

Júniustól Budapest a régió  kulináris fővárosa 

2011. június 3. és 5. között egy időben és helyszínen rendezik meg a régió legnagyobb gasztrokulturális fesztiválját, a Dining Guide Food Showt, és a magyar konyhaművészet élvonalát felvonultató Budai Gourmet fesztivált. A Dining Guide étteremkalauz és a Sziget Szervezőiroda rendezésében zajló eseménysorozat legfőbb célja, hogy Budapestet a régió kulináris fővárosává tegye, ezért itt veszi kezdetét Közép-Kelet-Európa legjobb éttermeinek versenye is.  
A minden eddiginél nagyobb szabású gasztronómiai fesztivál – mely a Dining Guide étteremkalauz és a 10 éves Millenáris Park stratégiai együttműködésének első rendezvénye – a térség legnevesebb séfjeit, szakembereit és ínyenceit hozza el Budapestre. Itt hirdetik ki első alkalommal Közép-Kelet-Európa TOP10 éttermét, akik év végéig küzdenek majd a régió legjobb éttermének járó CEEFOOD (Central and Eastern Europe Food) díjért. A szervezők a gálavacsorára több nemzetközi hírű séfet, a díjazott éttermek képviselőit és neves külföldi gasztronómiai szakembereket is várnak. Szintén a rendezvénysorozat ideje alatt, ünnepélyes keretek között jelentik majd be a 2011. évi TOP10 magyarországi éttermet is. 
„A közép-kelet európai régió is megérett már arra, hogy értékelje és díjjal jutalmazza a térség kiemelkedő éttermeit. 10 ország képviselői szállhatnak versenybe a régió legjobb éttermének díjáért, melyet a nemzetközi zsűri ítél majd oda az év második felében zajló tesztelések után. Reményeink szerint ez az elismerés, az immár hatodik alkalommal kihirdettet hazai Év Étterme díjhoz hasonlóan hamarosan előkelő rangot szerez magának” – mondta el Wiszkidenszky András a Dining Guide kiadója és zsűrielnöke.  
A Dining Guide Food Show egy konyhatechnikai kiállításnak is helyet ad majd, ahol a legkorszerűbb berendezésekkel és eszközökkel ismerkedhet meg a szakma és a gourmet hobby-szakácsok tábora. A kiállítást főzőbemutatók és kóstolók is színesítik majd. 
A tavaly szeptemberi sikeres bemutatkozó után a Dining Guide Food Show részeként idén is megrendezik a Blogkóstolót, ahol Magyarország legismertebb és legnépszerűbb gaszrobloggerei főznek majd lelkes olvasótáboruknak és az ínyenc közönségnek.  
(Pincérújság)

***** 

Landol a American Airlines Budapesten 

Április 6-án előreláthatólag 09.30 perckor érkezik meg az American Airlines légitársaság első járata New Yorkból a magyar főváros repülőterére. Ezzel újabb fontos légi összeköttetés jön létre Magyarország és az Egyesült államok között, az új járat naponta közlekedik majd a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és New York JFK repülőtere között.  
A Budapest Airport a szokásos ünnepi külsőségekkel, egyebek mellett diadalív-vízsugárral köszönti legújabb partnerét. Egyúttal lehetőséget biztosítunk a sajtó képviselőinek arra, hogy a járat érkezését megörökíthessék, interjút készítsenek az érkező első amerikai utasokkal, nyilatkozik (door-step jelleggel) Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója és Kurt Stache, az American Airlines nemzetközi kapcsolatokért felelős elnök-helyettese. 
A találkozó helyszíne: Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminál, Business Center (a galérián) 

***** 

Díjeső a Mellow Mood szállodacsoportnál 

Ez az év nagyon jól indult a Mellow Mood szállodacsoport életében, mert szállodái egymás után vehettek át díjakat a magas szintű szolgáltatásért. Az Atrium Fashion Hotel****, a Buda Castle Fashion Hotel**** és az Expo Congress Hotel**** ’Legjobb 4 csillagos szálloda’ kategóriában, a Promenade City Hotel*** ’Legjobb 3 csillagos kategóriában’, a Cosmo Fashion Hotel**** pedig ’Legjobb új 4 csillagos szálloda’ kategóriában nyerte el a Best of Budapest díjat, amelyet immár 18 éve ítélnek oda mércét állítva a turizmus képviselői számára. Ezt már csak tovább fokozza, hogy az Expo Congress Hotel**** a Magyar Turizmus Minőség díjat is kiérdemelte, amelyet a 2011-es Utazás Kiállításon Dobos Gergely szállodaigazgató vehetett át. 
Az elmúlt évek szakmai tapasztalatának és fejlődésének köszönhetően a Mellow Mood cégcsoport meghatározó szerepet tölt be a magyar turizmusban. 5 brandük, a Luxury Hotels, Fashion Hotels, Congress Hotels, City Hotels és Top Hostels fémjelzi turizmus üzletáguk egyes részlegeit. A cégcsoport kínálatába tartozó szállodák száma folyamatosan gyarapszik, jelenleg 11 szálloda és ifjúsági szálláshely várja a vendégeket.

{module 221}