Rövid hírek 2011.04.20

A BTSZK új arcaA BTSZK új arca

A Budapesti Turisztikai Szolgáltató  Központ (BTSZK) közeljövőben teljesen megújítja arculatát, amelynek megalkotásáért Vizi Balázs grafikus a felelős.
Az új logó kifejezi a főváros szoros kapcsolatát a Dunával, de egyben a kék szín a Budapesti gyógyvizeket is szimbolizálja, mindezt egyszerűen és elegánsan.
A logóban a Duna, mint kék szalag jelenik meg, mindezt szív vagy „B” betű formában egy hajtogatott szalagnak megfelelő motívumban.
Az újra formázott arculat először a Budapest Kártyán jelenik meg.

{module 221}

*****

Új járatok a TAP-nál 

Már eddig is egyik legerősebb Brazíliába szállító légitársaság volt a TAP, most ezt a pozícióját tovább erősíti azzal, hogy június elejétől  új közvetlen járatot indít Porto Alegre és Lisszabon között. 
Ezen kívül új járatokat indít Bamako és Lisszabon, valamint Sao Vicente és a portugál főváros között. 
A TAP ezzel nem csak a Brazíliai, hanem az afrikai jelenlétét is megerősíti. 
Tekintettel arra, hogy Európa nagyvárosait is és Észak-Amerikát is repüli, így Lisszabon a közeljövőben meghatározó európai átszálló célállomás lesz. 

*****

Születésnap Domonyvölgyben 

Április 16-án ünnepelte 10. születésnapját a Lázár Lovaspark Domonyvölgyben.
Az elmúlt 10 évben közel 700 ezer vendég fordult meg a családi birtokon, amely rangos vendéglátóhellyé nőtte ki magát, ahol a programokat lovas bemutatókkal egészítik ki, tekintettel arra, hogy a fogadó tulajdonosa Lázár Vilmos fogathajtó világbajnok. 
A Gödöllő mellett lévő  Domonyvölgyet idén tavasszal sokan felkeresik a közeli kastélyban ülésező EU diplomaták közül is. 

*** 

MUISZ közgyűlés június 2-án 

Összehívták a MUISZ közgyűlését, amelynek június 2-án 10:00 kor a budapesti Hotel Gellért ad otthont.
A témák között szerepel a MUISZ álláspontja az Online Utazásközvetítői Szövetséggel kapcsolatban, a jogosulatlan buszos utak szervezése, valamint a Széchenyi Pihenő Kártya bevezetése.
A felkért előadók: Dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és Molnár József, a Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, akik az utaztatási szakmát pillanatnyilag leginkább foglalkoztató kérdésekről tartanak előadást. Ezen kívül megválasztják a kongresszus és rendezvényszervezői szakterület új képviselőjét. 

*** 

Accor konferencia Budapest

Mintegy 150 nemzetközi résztvevővel Budapesten tartotta éves szakmai rendezvényét az Accor szállodalánc április 6-8. között. Az Accor Business Travel Meetingre a világ minden tájáról érkeztek a szállodalánc MICE és corporate értékesítési területén dolgozó szakemberek, hogy megvitassák az üzleti utaztatás eredményeit, trendjeit és jövőjét. A résztvevők az Accor szervezésében és a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésében Budapestet, mint trendi hivatásturisztikai úti célt is megismerik. Programjuk során hajós városnézésen gyönyörködhettek a magyar főváros szépségeiben, a Rudas fürdőben pedig ízelítőt kaptak a fürdőkultúránkból. 
A szakemberek megismerhették Magyarország általános és hivatásturisztikai kínálatát Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatójának prezentációjából. Az előadásban Horváth Gergely bemutatta a magyarországi konferenciaturizmus élénkítését szolgáló, április 1-jén indult, rendhagyó értékesítés-ösztönző kampány (www.budapestmeetings.com) részleteit is, amely az MT Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája (MKI), az üzleti turizmusban érdekelt szállodák, rendezvényhelyszínek, szervező irodák, valamint a Malév és a Budapest Airport együttműködésben valósul meg. 
Annak érdekében, hogy a szakmai találkozó résztvevői minél átfogóbb képet kapjanak a hazai turisztikai ajánlatokról, az MT Zrt. turisztikai filmekkel és különböző általános és termékspecifikus (pl. Budapest Guide, Spa és Wellness) kiadványokkal is hozzájárult a rendezvény sikeréhez. 

***** 

Libanoni üzletemberé  az Intercontinental

Az Intercontinental szállodalánc hét európai szállodáját – köztük a budapestit – adta el az amerikai Morgan Stanley Tufik Abukhater libanoni üzletembernek – közölte a meridienmag.fr francia portál.  
Az értékesített hotelportfolió, amely a budapesti mellett az Intercontinental bécsi, amszterdami, madridi, római, frankfurti szállodáját, valamint a cannes-i Carlton hotelt tartalmazza, sajtójelentések szerint 450 millió euróért kelt el. 
A tulajdonosváltás nem jelent változást a folyó szállodakezelési szerződésekben, az Intercontinental továbbra is kezeli a Carltont – közölte az Intercontinental nyugat-európai csoportjának alelnöke. 
A most eladott szállodacsoportot a Morgan Stanley 2006-ban vásárolta, 634 millió euróért.

***** 

ARAZ étterem bármixer verseny

2011. április 5-én  rendezte a meg Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a WellKom Kft. az „ARARAT BRANDY KUPA” Mixerversenyt.
A cél, az Ararat Brandy koktélokban való felhasználásának, új formáinak és ötleteinek formába öntése, a többi alapanyag szabadon választható volt.
A verseny egyfordulóban került megrendezésre, 16 meghívott indulóból került ki a 3 dobogós. 
6 fős szakmai zsűri (3 fő  technikai és 3 fő kóstoló zsűri), választotta ki a legjobb koktélokat és a nyerteseket. A kóstoló zsűri Neuwirth Imre vezetésével, szállodai felsővezetőkből és hajdani bártender szakemberekből állt. A zsűri az előzetesen összeállított zsűrilap és a nemzetközi sztenderdeknek való megfelelés alapján pontoztak. 
A nyertes: VARGA Ádám ARAZ Étterm bármixere

{module 221}