Rövid hírek 2011.10.20

Bországjárás
Tizennégy somlói pincészet – többek között a Györgykovács, a Kolonics, a Kreinbacher vagy a Laposa – összesen 42 borával ismerkedhetnek meg a Bországjárás elnevezésű borvidék-bemutatók látogatói október 22. és 29. között Debrecenben, Budapesten, majd Szegeden.

 

{module 221}

A Bországjárás október 22-én a debreceni Modembe, 27-én a budapesti Festetics Palotába, majd 29-én a szegedi Móra Ferenc Múzeumba látogat.
Sándor Zsolt tájékoztatása szerint a belépőt vásárlók szabadon kóstolhatnak a résztvevő pincészetek boraiból, és ha előre regisztráltak, meghallgathatják Mészáros Gabriella borakadémikus előadását a somlói borokról. A vendégek a rendezvény ideje alatt a Magyar Sajtmíves Céh tagjainak sajtkollekcióit és további különlegességeket kóstolhatnak; az első ötven jegyvásárló egy ingyenes mini borkurzuson is részt vehet. (MTI)

*****
Twist & Chips
A közelmúltban újtára indult, magyar tulajdonú hálózat burgonyaszirom sütő rendszert hozott létre. Egész burgonyából speciális spirálvágással szeletelt, majd frissen sütött, mesterséges összetevőktől mentes, ízletes (natúr, fokhagymás, csípős ízesítéssel sózott) burgonya szirom előállításával foglalkozó vállalkozás kezdi meg franchise tevékenységét.
A burgonya szirom mellé friss hazai almából (nem sűrítményből visszahígított), 100 százalékos gyümölcstartalmú, speciális gyártási eljárással készült, vitamindús alma natúrlevet kínálnak. Igény esetén egyéb (eper, szőlő, fekete ribizli, sárgabarack, stb.) natúrlevekkel tudnak szolgálni.
Az utánfutóra szerelt mobil egység kiválóan telepíthető szabadtéri rendezvényeken, fesztiválokon, utcabálokon. Az árusító kocsi egyedi fejlesztésű, sorozatban gyártott, fa szerkezetű mozgó büfé. Stílusával alkalmazkodik a natúr, természetes ízekhez, megjelenése egy pácolt fa házikó.

*****
Kalandpark a város alatt
Fürdőt, kalandparkot, de boraikat, illetve más kulturális értékeket bemutató teret is terveztek az Eger alatti pincerendszerbe a most zárult pályázat résztvevői. 
A város alatti létesítmények hasznosítására kiírt pályázatot és az azzal járó 2,5 millió forintot a Bástya Építész Kft. nyerte. A napokban kihirdetett eredmények után Habis László elmondta: három szakmai csoportot kértek fel arra, hogy az érseki pincerendszer kihasználására olyan egyedi ötletekkel álljanak elő, amelyekkel az országban, de még világszerte is felhívják Egerre a figyelmet.

*****

A világ legjobb hotelje

A Condé Nast Traveler nyilvánosságra hozta, hogy olvasóinak szavazatai alapján melyik a világ legjobb szállodája. A befolyásos Condé Nast Traveler című magazin minden évben megkérdezi olvasóitól, hogy szerintük melyik a világ legjobb szállodája. A teljes lista a novemberi számban jelenik meg, de a lap már most nyilvánosságra hozta.

A szavazatok alapján a Ritz-Carlton Shanghai, Pudong került az első helyre, megelőzve a Dominikai Köztársaságban található Peninsula House-t. A harmadik helyet a Four Seasons Sharm El Sheikh szerezte meg, a legjobb európai szálloda a 11. helyre rangsorolt, skóciai Culloden House lett.
Összesen 28 ezren adták le szavazatukat az idei felmérésben, amely arra is kíváncsi volt, hogy kontinensenként melyik a legjobb város. Európában Firenze nyerte el a címet, Ázsiában Kiotó, Afrikában Fokváros, Dél-Amerikában Buenos Aires, Óceániában Sydney a legjobb város.

*****
Bővülő Hahn Air
A Hahn Air szeptemberben 2 újabb légitársasági partnerszerződést kötött- Iceland Express, Motor Sich Airlines JSC Iceland Express (5W)A légitársaság Izland fapados légitársasága, mely összeköti Rejkjavikot Európával és Észak-Amerikával. A 20 európai, és 5 amerikai állomás közül a legjelentősebbek: Koppenhága, Berlin, Oslo, London Gatwick és Newark.
Motor Sich Airlines JSC (M9)A légitársaságot 1984-ben alapították Ukrajnában. Zaporizhia Nemzetközi repülőteréről ukrán, orosz és török célpontokra repül. YAK-40es, AN-140es, AN-74-es és AN-24RB-es gépeivel.
A Hahn Air a világ legnagyobb jegykiállító légitársasága több mint 240 légitársasági partnerrel a világ 190 országában 

*****
Magyar nyelvű idegenforgalmi képzés Erdélyben
Látványosan fejlődött a turizmus az elmúlt években Székelyföldön. Az idegenforgalmi szakemberek iránti megnövekedett keresletre reagálva a Budapesti Gazdasági Főiskola az idei tanévben elindította Erdély első magyar tanítási nyelvű üzleti-turisztikai képzését. A turizmus-vendéglátás alapszak ünnepélyes tanévnyitójára szeptember 23-án került sor Székelyudvarhelyen. A képzést a magyar állam évfolyamonként 50 fős államilag finanszírozott hallgatói létszámkeretet biztosítva támogatja.

*****
20 éves a Birdland Golf and Country Club
A Birdland Golf & Country Club az idei évben ünnepli alapításának 20. éves jubileumát, mely alkalomból október 8-án változatos programokból összeállított, egésznapot és estét betöltő nagyszabású golfrendezvényt tartottak a bükfürdői klubban.
A 18 lyukú és nemzetközileg is jegyzett golfpálya építése során 350,000 m3 földet mozgattak, az addig még érintetlen nyárfa liget közepén hét hektáros tórendszert alakítottak ki, több mint 15 tonna fűmagot vetettek el a gondosan és változatosan kialakított közel 100 hektáros, közel egy Margitszigetnyi területen, ahol az elmúlt két évtizedben igazi golf-üdülőhellyé vált a Birdland Golf & Country Club.

*****
Starwood szálloda épül Kecskeméten
Kecskeméten alakítják ki Dél-Magyarország egyik legmodernebb négycsillagos szállodáját, köszönhetően a Mercedes-beruházásnak. A Four Points by Sheraton Kecskemét nevű business hotelt 450.000.000 Ft európai uniós támogatás segítségével építi a Kész Ipari Park Kft – adta hírül a Gazdasági Rádió.
2,5 milliárd forintot meghaladó beruházási értékű négycsillagos business hotel és konferenciaközpont épül Kecskeméten. A Four Points by Sheraton Kecskemét nevű business hotelt 720 millió Ft európai uniós támogatás segítségével építi a KÉSZ Ipari Park Kft. A hotel az 1246 szállodát üzemeltető Starwood Hotels and Resorts világhírű szállodalánc tagjaként működik majd. A beruházás megvalósulásával nemcsak egy új épületegyüttes, hanem 43 új munkahely is létrejön.

{module 221}