Az Európai Bizottság napokon belül dönthet arról, hogy indÃt-e újabb kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, a cafeteriarendszer miatt. A SZÉP-Kártyával kapcsolatban már el is indult a kötelezettségszegési eljárás, most az Erzsébet-utalványról dönthetnek.
A Magyar Nemzet értesülései szerint az Európai Bizottság a napokban dönt arról, hogy indÃt-e újabb kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. Brüsszel az év elején átalakÃtott cafeteriarendszer egyes módosÃtásait, pontosabban az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi PihenÅ‘ Kártya bevezetését tartja aggályosnak.
A korábbi elÅ‘zetes közléseknek megfelelÅ‘en Brüsszel két újabb kötelezettségszegési eljárást indÃtott Magyarország ellen. Ezúttal a bÃrák kötelezÅ‘ nyugdÃjazásának és az adatvédelmi felügyelÅ‘ hatóság függetlenségének ügyében.
A lap azt Ãrja, hogy a cafeteriapiacot uraló francia utalványkibocsátó azért fordult az Európai Bizottsághoz, mert véleménye szerint a kormány államosÃtotta az utalványrendszert azzal, hogy a kiemelt járulékkedvezmény csak az állami kibocsátású Erzsébet-jegy után érvényesÃthetÅ‘. A Bizottság korábbi közlésében diszkriminatÃvnak Ãtélte meg az utalványt, amely állami monopóliumot hoz létre.
Brüsszel először az ún. EU Pilot eljárás keretében vizsgálja meg az érintett szabályozást és kér tájékoztatást az érintett tagállamtól. A SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány esetében egy ilyen előzetes eljárás van folyamatban, a SZÉP kártyával kapcsolatban pedig már el is indult a kötelezettségszegési eljárás.
Az Erzsébet-utalvány nem csak Brüsszelnek, de Franciaországnak sem tetszett. Még áprilisban bekérették a francia külügyminisztériumba Trócsányi László, párizsi magyar nagykövetet az étkezési utalványokkal kapcsolatos vitás ügyek miatt.
/Privátbankár/




























