Rövid hírek 2012.07.05.

GSZT szakújság Rövid HírekVIII. Le Meridien Pincér Futóverseny

A Le Meridien Budapest 2005-ben indította útjára az első pincér futóversenyt, francia mintára. Az elmúlt években nagy sikert aratott eseményre a vendéglátó egységek nevezhették női és férfi felszolgálóikat.

{module 221}

A hőség ellenére 36 lelkes női és férfi felszolgáló állt rajthoz és indult a Le Meridien elől egy doboz Monster itallal a tálcáján, végig a Deák Ferenc utcán, át a Vörösmarty téren, ki a Dunakorzóra. Az Intercontinental szállodánál egy pohár italt vettek fel, továbbfutva a Marriott szállodánál újabb pohár ital került a tálcára. A győztes az lett, aki a leghamarabb teljesítette a távot, tálcáján  az italokkal.

Meghívott vendégként Martinek János, kétszeres olimpiai és többszörös Világ és Európa Bajnok öttusázó pisztolylövéssel indította el a versenyt. A verseny végeztével a női és férfi kategória győzteseinek értékes díjakat adott át Kovácsné Tóth Ágnessel, aki Budapest főpolgármestere személyes képviselőjeként jött el a rendezvényre.

A 2500 Ft-os részvételi díj a Robert Burns International Alapitvány javára megy, beteg és hátrányos helyzetű magyar gyermekek megsegítésére.

A VIII. Pincér Futóverseny végeredménye:
Nők: 1. Kiss Alexandra (Intercontinental Budapest); 2. Szalai Marietta (Marriott Hotel); Kosztolányi Sára (Marriott Hotel)
Férfiak: 1. Kovacsik Dániel (Corinthia Hotel); 2. Veréb Szabolcs (Kempinski Hotel); 3. Szűcs Szabó Ferenc (Intercontinental Budapest)

*****

20 halottja van a kabuli túszdrámának

A tálibok azért támadtak meg egy hotelt, mert ott alkoholt szolgáltak fel és „vad bulikat” tartottak gazdag afgánoknak és külföldieknek. A túszdrámában a támadók mellett legalább tizenöten – köztük a szálloda több lakója, egy rendőr és három biztonsági őr is – életüket vesztették.
Megrohamozta az afgán rendőrség péntek hajnalban azt a Kabul melletti tóparti szállodát, amelyet tálib fegyveresek támadtak meg előző este és több tucat túszt szedtek.

Éjszaka a Szpozsmaj hotel legalább három biztonsági őre és egy rendőr halt meg a támadókkal vívott többórás tűzharcban, összesen pedig legalább tizenöten – köztük több civil – vesztette életét. Az egyes források szerint négy, más források szerint hét támadó mindegyike meghalt a rendőrségi támadásban. Hivatalos források szerint az áldozatok mindegyike afgán állampolgár volt. Helyszíni jelentések szerint az akció idején két NATO-helikopter körözött a kétszintes szállodaépület fölött és az afgán rendőrök munkáját amerikai katonák is segítették.

A szálloda a Kabultól tíz kilométernyire nyugatra fekvő Karga-tó partján épült. A tópart kedvelt pihenőhely a tehetős fővárosiak, különösen az afgán kormányzati alkalmazottak és a Kabulban dolgozó külföldi diplomaták, üzletemberek körében, de a BBC tudósítója szerint külföldiek ritkán látogatják a helyet. Szemtanúk szerint a támadás idején, csütörtök este több százan tartózkodtak a hotelben. A támadók az étkezőben tartott zárt körű parti résztvevőit támadták meg.

A tálibok szóvivője szerint azért támadták meg a hotelt, mert alkoholt szolgál föl külföldieknek, és megtűr több más olyan dolgot, amelyet az iszlám tilt.

Hírek szerint a merénylők robbanóanyaggal megrakott mellényt viseltek, gépkarabély és kézi páncéltörő rakétavető (RPG) volt náluk. A szálló négy vendége az ablakból a vízbe vetette magát, így menekült a támadók elől – mondta el az afgán nemzeti hadsereg egyik parancsnoka.

Szemtanúk szerint a szálloda a rendőrségi akció után háborús övezetre hasonlított, a szálloda berendezése nagyrészt megsemmisült a biztonsági erők akciójában.

MTI

*****

Borszerdák a Magyar Nemzeti Galériában

Aki szeretne kicsit kiszakadni a hétköznapokból, meginni egy pohár bort, gyönyörködni a magyar festészet remekműveiben, Rippl-Rónai József, Csontváry Kosztka Tivadar, Ferenczy Károly, Munkácsy Mihály, Fehér László műveiben, és élvezni a naplementét a Budavári Palota panorámateraszáról, az menjen el a Magyar Nemzeti Galériába, júliusban minden szerdán este 6 és 10 óra között.

Egyedülálló helyszín a város felett, csodálatos panoráma, izgalmas borok, különleges sajtok, kiállítások, tárlatvezetések és kamarakoncertek. Júliusban négy héten keresztül minden szerdán este 10 óráig várja az érdeklődőket a Budavári Palota panorámaterasza!

A sajtkülönlegességekről a Bükki Sajt gondoskodik.

Ízelítő a programból:

2012. július 11. szerda

Villány – Mediterrán ízek és hangulatok

A villányi borvidék Magyarország legdélebbi fekvésű borvidéke.

Ha a táj festészeti megfelelőjét keressük, a szelíd és derűs nagybányai impresszionizmus napfénytől izzó alkotásait kellene megneveznünk. Tárlatvezetésünk középpontjában is a napfény áll: A magyar impresszionizmus festészetével, azaz Ferenczy Károllyal és pályatársaival ismerkedünk meg.

A vendégek a Sauska Pincészet borait kóstolhatják meg.
Zene: Szűcs Gabi – Summer swing
18.00 | A magyar impresszionizmus festészete
18.30 | Ferenczy Károly, a napfény festője
19.00 | Tárlatvezetés a Hősök, királyok, szentek című kiállításban
19.30 | Csontváry Kosztka Tivadar – a Napút festője
20.00 | English guided tour – The Hungarian Impressionism
21.00 | A magyar impresszionizmus festészete

*****

Delnice – Hegyi-sport hotel épül

A Gorski Kotar és annak legjelentősebb települése, Delnice a közeljövőben megépülő Sport Hotellel bővíti kínálatát. Ez lesz Horvátország első hegyi-sport szállodája, amely elsősorban az amatőr és profi sportolókat, az egészséges életmód követőit, valamint a munkát a pihenéssel egyesítő üzletembereket célozza meg. Ezen elkötelezettség mentén a szálloda egy sor sport lehetőséget kínál, úgy mint tenisz, labdarúgás, kosárlabda, többfunkciós sportcsarnok, bowling, bocsa, fedett medence, valamint síugró terep. A négycsillagos szálloda Delnicében, a Japlenški vrh parkerdő aljában, 170 hektár területen helyezkedik el. 39 szobával – 84 vendégággyal, három tárgyalóteremmel, több szaunával, fitness-részleggel és masszázsszobákkal fog rendelkezni.

*****

Fedezze fel Albrecht Dürer korai műveit

A nürnbergi Germán Nemzeti Múzeumban (Germanisches Nationalmuseum) még 2012. szeptember 2-ig látható az Albrecht Dürer korai műveinek szentelt kiállítás. „A korai Dürer” 40 év óta a legnagyobb németországi kiállítás, amely a már 16. században is ünnepelt művésszel foglalkozik.

*****

Megnyílt a White Lounge pezsgő- és borbár

Június 28-án este nyitotta meg kapuit a Le Meridien szálloda épületében található White Lounge.

A hófehér kanapékkal, fotelekkel berendezett helyiség a Deák Ferenc utca és a Le Meridien lobby szintje felől is megközelíthető. Szolíd eleganciájával, élő zongora játékkal és valóban exkluzív itallappal csábítja az arra sétálókat. Benne francia pezsgők, prosecco fajták, habzó borok, 100%-os gyümölcspüréből készült sorbettek, klasszikus és egyedi koktélok, long drinkek, limonádék, kávékülönlegességek.

A bár minden nap 17 – 24 óráig tart nyitva, a zongora mellett péntekenként DJ zene várja a látogatókat. A megnyitó napján Pecek-Lakatos László bárzongorista szolgáltatta a zenét a stílszerűen fehér színű zongoránál.

{module 221}