Gasztro

2014 kedvenc lángosozója verseny

„Kész a sajtos tejfölös!” – e mondat hallatán majdnem mindenkinek a forró nyári napsütés, a strand jut az eszébe és szinte érezzük a frissen...

Több mint 15 ezren pálinkáztak a belvárosban

Négy napon keresztül 27 kiállító, több mint 400 féle párlat és izgalmas zenés produkciók gondoskodtak a felhőtlen hangulatról a Budapesti Pálinkafesztiválon. A legkedveltebb ital...

Júniustól Budán iszik a paraszt

Június 7-én, 8-án és 9-én Budán, a Műegyetem előtti Dunaparton kell majd keresni a Főzdefeszt híres ivó paraszt emblémáját, három év után ugyanis helyszínt...

Debrecenben zárult a Nemzeti Iskolagyümölcs-program workshop-sorozata

A Nemzeti Iskolagyümölcs-program hat állomásos workshop-sorozatot indított útjának, melynek hatodik és egyben utolsó állomása Debrecen. A rendezvénysorozat legfőbb célja a folyamatos párbeszéd fenntartása a...

Emberemlékezet óta nem ehettünk ilyen korán jó cseresznyét

Közel két héttel hamarabb szüretelhető a világ legkorábban érő cseresznyefajtája, a magyar nemesítésű Rita. Míg az elmúlt években ez a korai fajta is csupán...

A vastagot szeretjük

Vajon hány pizzát fogyaszt el évente egy átlagmagyar? Az olaszos vékony vagy az amerikai stílusú vastag tészta a nyerő inkább? Gondolnák, hogy kétszer annyi...

Hagyományt teremtett a miskolci Bio- és Helyi termék Seregszemle

Idén másodszor rendezték meg az Észak-Magyarországi FÖLD NAPI Bio- és Helyi termék Seregszemlét a borsodi megyeszékhelyen. A szakmai programok mellett szórakozás is várta az...

A Four Seasons Gresham Étterem megújult menüvel köszönti a tavaszt

Az új fogások mellett hagyományos magyar süteményekkel, és egy felejthetetlen húsvéti Brunch-al várja vendégeit a Gresham Budapest szívében. A Four...

Megalakult a Történelmi Kávéházak Szövetsége

Felállt a Történelmi Kávéházak Szövetsége. Görögországban alakult meg a múlt hét folyamán az a szervezet, amely a 100 év feletti kávéházakat fogja össze. ...

9000 kilométerről szállított alapanyaggal készült a Metro

A SIRHA Budapest látogatói a Metro standján különleges előadásokon ismerhették meg a speciális halalapanyagokat, amelyek több ezer kilométerről, többek között a Japán mélytengerből érkeznek...

Legfrissebb

Henley Passport Index 2026 útlevél minősítés

Tovább nőtt a globális utazási szabadság, miközben romlik a világ békéje A Henley Passport Index 2026 júliusi kiadása szerint az...
- Advertisement -

Utazási tippek: gasztronómia és fesztiválok a szlovén tengerparton

A szlovén tengerpart nyári fesztiváljai gasztronómiai és kulturális élményeket kínálnak, amiket érdemes felfedezni A szlovén tengerpart ugyan mindössze mintegy 46...

Mindannyian mások vagyunk – új videóklip Bródy dalához

Generációk közös hangja a Szigeten – videóklip készült Bródy János számához A Sziget Fesztivál hagyományosan a zenei sokszínűség egyik legfontosabb...

Görög frappé – habos Nescafé jegeskávé recept

Az egyszerűen, otthon is elkészíthető jegeskávé, amely meghódította a világot A görög frappé az egyik legismertebb és legkedveltebb jegeskávé, amelyet...

GSZT ajánló

Tovább erősíti a légi utasok jogait az Európai Parlament

Egyszerűbb kártalanítás, átláthatóbb jegyárak és nagyobb védelem a családoknak Az...

VeszprémFest 2026 zenei fesztivál

Juanes, Beth Hart, a Kraftwerk és a Pink Martini...
- Advertisement -

Ez is érdekelhetRELATED
kapcsolódó cikkeink

Indul a Generali Gyerek Sziget 2026

Ingyenes családi programokkal indul a vakáció a Hajógyári-szigeten A nyári...

Az Air New Zealand és a Singapore Airlines bővíti járatait

A két légitársaság bejelentése szerint jelentős járatbővítés érkezik Új-Zéland...