HomeSzállodaBelföldAláírták a Párizsi Udvar felújításának tervezési szerződését

Aláírták a Párizsi Udvar felújításának tervezési szerződését

A szerződést a Mellow Mood cégcsoport képviselői, Sameer Hamdan és Zuhair Awad, valamint a pályázaton nyertes Archikon Kft. ügyvezető tulajdonosa, Nagy Csaba építész jegyzi. Az épületből legkésőbb 2017 első negyedévében ötcsillagos szálloda lesz.

Párizsi Udvar

A projektre 12 milliárd forintot költenek, a kivitelezőt nyáron választják ki – válaszolta Zuhair Awad, az MTI kérdésére.

„Ez Európa legnagyobb kerámiadíszítésű épülete, amelyet szakértő restaurátorok fognak helyreállítani” – mondta Nagy Csaba, hozzátéve azt, hogy a végleges alapterületek a tervezés során dőlnek el.

Az épületben a szálloda mellett lesznek éttermek, kávézók, üzletek, továbbá konferenciaterem és fitnesz részleg is.

A cégcsoport alakított át már szállodává régi épületeket a VII., a VIII. és a X. kerületben is, itt a belvárosban a szomszédos Klotild palota felújítása volt a legutóbbi projektjük – adott betekintést a Mellow Mood tevékenységébe Sameer Hamdan.

A múlt év nyarán nyílt, többfordulós nemzetközi pályázaton az épületet a Párizs Property Kft. vásárolta meg a belvárosi önkormányzattól. Ez a cég nem a Mellow Mood cégcsoport tagja. A Mellow Mood Group – melynek két tulajdonos-ügyvezetője Sameer Hamdan és Zuhair Awad – a Párizsi Udvarral kapcsolatos menedzsment jogokat gyakorolja.

A Párizs Property Kft.-t nevesíti beruházóként az a kormányrendelet-tervezet, amely a múlt héten került fel a kormány honlapjára, és kiemelt beruházássá nyilvánítja – a hatósági ügyintézés szempontjából – a  Párizsi Udvar beruházást.

MTI

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Egészben sült pisztráng bébiparaj-salátával – recept

Magyarországon a halfogyasztás messze elmarad az európai tagországok átlagától, pedig néhány tény arra figyelmeztet, hogy jobb lenne, ha több hal kerülne a tányérunkra. Varga...

Egy kis bacon sok mindent megváltoztat

Az intenzív ízű, ropogós bacon valódi kulináris varázslatot képvisel. Egyetlen szelet megváltoztathatja az egyszerűbb fogásokat, és új dimenziót adhat az ételélménynek. Az alábbiakban néhány...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!