Csökkent a nyári foglalások száma

szallas.hu utazás portál

A Szallas.hu-n megtett, belföldi úti célú nyári foglalások száma 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a visszaesés mértéke a 2019-es, pandémia előtti évhez képest 3,7 százalékos volt – közölte a Szallas.hu az MTI-vel szerdán. A közleményben kiemelték, hogy a vendégéjszakák száma tavalyhoz viszonyítva 17,7 százalékkal, 2019-hez képest 6,7 százalékkal esett vissza.

Az áremelkedések eredményeként a bruttó közvetített szobaár-bevétel alig több mint 3,5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest – írták.

A SZÉP-kártyás fizetések aránya nőtt: tavaly a vendégek nyári foglalásaik 22,9 százalékát, idén pedig 23,2 százalékát fizették ilyen módon.

A foglalások alapján az átlagos ár 12 ezer forint volt személyenként egy éjszakára, ami 17 százalékos emelkedés tavalyhoz mérten.

Az idén arányaiban többen választották az 1-2 éjszakás tartózkodási időt: ez a kategória a portálon leadott nyári foglalások 57,7 százalékát tette ki, ami tavaly 56,2 százalék, 2019-ben pedig 56,5 százalék volt.

A legnépszerűbb település 2023-ban Siófok volt, amelyet Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Gyula, Balatonfüred, Hévíz, Szeged, Pécs és Zalakaros követett.

A foglalások harmada apartmanba, 27 százaléka hotelbe, 22 százaléka vendégházba, 14 százaléka panzióba és 6 százaléka egyéb típusú szálláshelyre szólt.

A horvátországi foglalások darabszáma tíz százalékkal, a vendégéjszakák száma 7 százalékkal nőtt az idén nyáron, a szeptemberi foglalások pedig tovább javíthatnak a számokon.

A magyarok kedvencei Vir, Crikvenice, Njivice, Bibinje és Vodice voltak.

Az átlagos ár 13 600 forint volt éjszakánként egy főre, ami 19 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest – olvasható a Szállás.hu közleményében.

MTI

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .