HomeTurisztikaBelföldÍgy telt a Valentin-nap a repülőtéren

Így telt a Valentin-nap a repülőtéren

Néhány óra leforgása alatt rengetegen osztották meg az interneten a Budapest Airport Valentin-napjáról forgatott videóját. A budapesti repülőtér a terminálon búcsúzó utasokat és szeretteiket lepte meg: örömkönnyek és rengeteg nevetés az év eddigi legjobb repülőteres videóján.

Így telt a Valentin-nap a repülőtéren

A meglepetés alapötlete az volt, hogy a repülőtéren a szeretteiktől búcsúzkodó utasok sokszor nehéz és fájdalmas pillanatokon mennek keresztül, aminek a vége minden esetben az elszakadás. Az elutazók magukra maradnak a tranzit területén, az itthon maradottak pedig szeretteik, barátaik nélkül hazaindulnak. Ebben a pillanatban lépett a színre a repülőtér, Valentin-nap alkalmából három napon keresztül (csütörtöktől szombatig) egy kis meglepetéssel próbálta enyhíteni az ideiglenesen szétszakadt párok, családok szomorúságát. A hozzátartozóktól vett búcsú pillanatai után a lesben álló hostessek felajánlották az itthon maradt családtagoknak, barátoknak, hogy egy rövid kis videós üzenetet küldhetnek az utazónak, akik ekkor már mit sem sejtve útban voltak a beszállókapu felé.

A repülőtér munkatársai ez után megkeresték az utast a beszállókapunál, és lejátszották nekik a szeretteik által küldött rövid videót, sőt egy apró ajándékot is átadtak. A kampány azonnal rendkívül népszerűvé vált: három nap leforgása alatt több száz megható és kedves üzenetet közvetített a repülőtér az elutazóknak, és ugyanennyi ajándék is gazdára lelt „búcsú utáni búcsúként” a beszállókapuknál várakozó utasoknál.

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Wolf András sztárséf különleges őszi hagymaleves receptje

Vigyél energiát a szürke őszi napokba! Ne engedd, hogy a borús őszi-téli napok elrontsák a kedvedet, inkább hívd meg a barátaidat egy különleges őszi finomságra!...

Egyszerű zabpehely szelet recept

Könnyen és gyorsan elkészíthető édesség 15 perc alatt, négy összetevőből A házi sütés nem feltétlenül igényli a hosszú hozzávalók listáját, vagy bonyolult technikákat. Ezt az...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!