HomeTurisztikaBelföldJelentős turisztikai fejlesztések valósulnak meg őszre a Mátrában

Jelentős turisztikai fejlesztések valósulnak meg őszre a Mátrában

Összesen mintegy 600 millió forintból, hét településen jelentős turisztikai fejlesztések készülnek el idén őszre a Mátrában – közölte a projektek kommunikációjáért felelős Graven Idol Kft. hétfőn az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elnyert vissza nem térítendő pályázati támogatás eredményeként a Equitum Castra Nonprofit Kft., valamint Bükkszék, Sirok, Kisfüzes és Szajla önkormányzata alkotta konzorcium több mint 300 millió forintot fordíthat környezettudatos kiállítóterek kialakítására.

Ebből a forrásból várhatóan szeptember végéig új túraútvonalak létrehozása mellett egy-egy szín- és játszótér is épül, továbbá pihenőhelyek és panorámateraszok teszik majd teljessé a természetjárás élményét.

Ugyancsak vissza nem térítendő uniós támogatásból fejeződik be október végére a „panoráma túrák a Mátra gyógyító kincseinél” című projekt, melyre korábban 298 millió forintot nyert a Heves Vármegyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft., valamint a Parád, Mátraderecske és Recsk önkormányzata alkotta konzorcium a TOP pályázatán.

A fejlesztés több útvonalon, természeti élményeken keresztül mutatja be az ökotudatos túrázás gyakorlatát. Ennek részeként létrejön az érintett települések tematikus túraútvonal-hálózata, a térség természeti és vízkincseit, népszokásait kísérve. Az útvonal mentén esőházakat, állomásjelző és információs táblákat, asztalokat, padokat helyeznek el, panorámateraszokat alakítanak ki. Emellett Parádon háromszintes kilátó épül, míg a legendás Rákóczi-fa állapotmegőrzése érdekében védőházat alakítanak ki. Mátraderecskén a turistaút mentén forrásház várja majd a kirándulókat, továbbá sor kerül a jelenleg funkcióját vesztett gyaloghíd felújítására.

MTI
fotó: Grabo / Wikipedia

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Céklától látjuk rózsaszínben a világot + recept

A cékla ezer éve savanyúságként ismert, a legtöbb háznál maróan ecetes lében úszik máig. A savat néha rettenetes mennyiségű cukor igyekezett ellensúlyozni, hiába: a...

Zöldborsó felfújt

Hozzávalók a Zöldborsó felfújt elkészítéséhez 45 dkg leszűrt zöldborsó 2 kisebb sárgarépa1 kisebb fehérrépa3 újhagyma1 csokor petrezselyem4 tojás4 evőkanál liszt2,5 dkg vajőrölt bors, só...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!