6.1 C
Budapest
2026 április 29, szerda
HomeTurisztikaBelföldMegépül a Szeged-Bordány kerékpárút hiányzó szakasza

Megépül a Szeged-Bordány kerékpárút hiányzó szakasza

Elkezdődik a Szegedet Bordánnyal összekötő kerékpárút hiányzó 3,7 kilométeres szakaszának építése, így a tervek szerint az év végétől a két település között végig biztonságosan közlekedhetnek majd a biciklisek – tájékoztatta a Tisza-parti város önkormányzata az MTI-t.

A közlemény szerint a Szeged-Sziksósfürdőre vezető Vereshomok út és a Kulipintyó csárda közötti 3,7 kilométeres útszakasz mellett épül meg a 2,5 méter széles, kétirányú kerékpárút a meglévő részek folytatásaként. Elkészül még 3215 méteres csapadékvíz szikkasztó árok, és 83 fát ültetnek az új nyomvonal mentén.

A projektben részleges javítási munkákat is végeznek a meglévő kerékpárúton a kiskundorozsmai vasúti átjáró és a Vereshomok út között. Két helyen pedig kerékpáros átvezetést alakítanak ki. A kivitelező Vízép Holding Építő és Szolgáltató Kft. a tervek szerint az utolsó negyedévében végez a munkával. A beruházás bruttó 340 millió forint európai uniós támogatásból és 84 millió forint önkormányzati forrásból valósul.

2018 óta több mint tíz kilométer kerékpárút és kerékpársáv épült a városban, valamint Szeged és Sándorfalva között. A kerékpáros közlekedés fejlesztése folytatódik, a tervekben szereplő szakaszok a lézerközpont, a mellé épülő Science Park és inkubátorház megközelítését fogják javítani – áll a közleményben.

MTI

gsztszakújság
gsztszakújsághttps://gsztujsag.com
GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika
- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Hagyományos szalagos fánk recept: Történet, hagyomány és a tökéletes tészta titka

Hogyan készül a farsangi fánk, mi a története és az elkészítésének módja, a hozzávalókkal? A farsangi időszakhoz szorosan hozzákapcsolódik a fánk, amely Európa-szerte közkedvelt édesség....

Fehércsokoládés keksz alakorlisztből – recept

Egyedi finomság az új trendek kedvelőinek - white chocolate chip cookies újragondolva A gasztronómiai trendek követői és az egészségtudatos sütés rajongói örömmel fogadhatják ezt a...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!