Vendégbarát múzeum

A Fesztiválok Évében a Magyar Turizmus Zrt. ismét meghirdeti a Vendégbarát Múzeum Programot a hazai kulturális intézmények számára az Oktatási és Kulturális Minisztériummal, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal és az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságával közösen.

A 2007-ben indult Program 2008-ban és 2009-ben is sikerrel folytatódott, mindkét évben mintegy 40 múzeum pályázott, amelyek közül 2008 óta a közönség választhatta ki a számára vendégbarát intézményeket. A Vendégbarát Múzeum program célja, hogy segítségével az elmúlt években történt látogatóbarát fejlesztések híre eljusson mind a belföldi, mind a külföldi potenciális vendégekhez.

A Magyar Turizmus Zrt. marketingtevékenységében kiemelt figyelmet kíván fordítani azon attrakciók népszerűsítésére, amelyek képesek a látogatók megváltozott igényeit kielégíteni, és így azon intézmények promóciójára, amelyek programkínálatuk bővítésével, újszerű, kreatív interaktív bemutatási módszerek, formák bevezetésével, a látogatóknak élményt nyújtó elemek segítségével bővítik az ismereteket. A vendégbarát múzeumok képesek felkelteni az érdeklődést a művelődés és a tanulás iránt is, ami mind a nemzetközi, mind a belföldi turizmus számára növekedési lehetőséget biztosít.

A Vendégbarát Múzeum programra azok az érvényes működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények pályázhatnak, amelyek az elmúlt két évben (2008-ban és 2009-ben) nem nyertek támogatást a Vendégbarát Múzeum Program keretén belül. A pályázatot 2010. március 30-ig kell benyújtani.

A muzeális intézmények három kategóriában versenyeznek egymással, a besorolást a 2008-as és a 2009-es látogatószám alapján a kiíró intézmények ellenőrzik. A határidőig beérkezett pályázatokat a Magyar Turizmus Zrt. és a pályázatot kiíró társszervezetek (Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárság, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) munkatársaiból álló ún. előzsűri értékeli, amelynek során a pályázat feltételeinek megvalósulását vizsgálják. A feltételeknek megfelelő pályázók közül a nagyközönség választja ki szavazataival a nyerteseket.

A nagyközönség a Magyar Turizmus Zrt. által 2010-ben is meghirdetésre kerülő internetes játék keretében dönthet arról, hogy melyik intézmény érdemli ki a „2010 Vendégbarát Múzeuma” címet. Az on-line szavazás 2010. április 9-én kezdődik a www.est.hu internetes portálon, (a szavazás a Magyar Turizmus Zrt. www.itthon.hu és az ÖM Turisztikai Szakállamtitkárság www.mth.gov.hu honlapjáról is elérhető lesz), és 2010. május 2-án zárul le.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Múzeumi Világnap alkalmából rendezett Múzeumok Majálisa rendezvényen, a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2010. május 15-én kerül sor.

Az www.est.hu internetes oldalra minden múzeumról felkerül egy néhány soros összefoglaló, illetve egy fotó, amelyet az intézményükről beküldött fényképek közül az MT Zrt. választ ki. A honlap látogatói ezen információk, illetve személyes tapasztalataik alapján döntenek a nyertes intézményről. A szavazásra a pályázó intézményekben a Magyar Turizmus Zrt. által készíttetett szórólapok is felhívják a látogatók figyelmét.

A pályázati felhívás  és a részvételi formanyomtatvány az alábbi link alatt érhető  el: http://itthon.hu/szakmai-oldalak/felhivasok-palyazatok/palyazat-vendegbarat-2010 (itthon.hu honlap, Szakmai oldalak>Felhívások, pályázatok menüpont).