Budapest Borfesztivál immáron harmincadik alkalommal

Budapest Borfesztivál - Budavári Palota

Ünnepi programokkal, Somló díszvendégségével és több mint hetven pincészet részvételével rendezik meg a 30. Budapest Borfesztivált szeptember 23. és 26. között a Budavári Palotában.

Nem volt egyszerű időszak a magyar borágazat számára az elmúlt másfél év, így még jobban felértékelődnek a találkozási pontok a termelők és a fogyasztók között – mondta el a Budapest Borfesztivál szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Feldman Zsolt emlékeztetett arra, hogy a magyar bortermelés más ágazatoknál jobban megszenvedte a pandémiás időszakot, ezért a kisebb borászatokat a járványhelyzetben az Agrárminisztérium 2,1 milliárd forinttal támogatta, és további 1,5 milliárd forint kifizetése várható. Idén mennyiségileg átlagos szüretre számítanak 4,3-4,5 millió mázsás szőlőterméssel, amelyből mintegy 3 millió hektoliter bor készülhet. Ez azért is fontos, mert Európa-szerte gyenge az idei szőlőtermés, lehet tehát helye a magyar bornak a nemzetközi piacon – hangsúlyozta.

A magyar kormány friss döntése szerint új nemzetközi bormarketing program indul, amelyre 2025-ig évi 715 millió forintot fordít az állam – közölte Feldman Zsolt. Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivál igazgatója felidézte, hogy a rendezvény 1992-ben a Vörösmarty téren indult, akkor még 17 kiállítóval. Azóta rengeteget fejlődött a fogyasztói kultúra és vele együtt a fesztivál is, amely 1999-ben költözött a Budai Várba – emlékeztetett. Elmondása szerint évek óta készülnek a rendezvény 30. évfordulójára, amelyet számos különleges programmal ünnepelnek. Díszvendég régióként idén Somlót, Magyarország egyik legkisebb történelmi borvidékét hívták meg, amely tucatnyi borászattal képviselteti magát.

A VinAgora borverseny felfedezettjeinek házában minden nap bemutatkozik egy-egy kisebb borászat, amely nem rendelkezik saját standdal a fesztiválon, a Borfesztivál Premier program a magyar borpiac újdonságait mutatja majd be, idén is megrendezik továbbá a hagyományos jótékonysági árverést. A két színpadon minden nap más és más zenei stílus mutatkozik be, szeptember 25-én ünnepli például a Borfesztivál a magyar jazz napját.

Az első napon zenél a Csík Zenekar, melynek alapítója, Csík János elmondta, hogy különleges programmal készülnek: a népzenei dallamok mellett idén LGT-feldolgozásokkal lépnek fel, Karácsony Jánossal és a Magna Cum Laude frontemberével, Mező Misivel együtt.

Madaras Bence, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a Borfesztiválra a vállalt határidő előtt elkészülnek a vár Tabán felőli oldalán a Lovarda előtti Csikós udvar egyes részei, a Palota útról ide vezető új gyorsliftek, és a Stöckl lépcső újjáépítése is befejeződött, ami segíti majd a rendezvény megközelítését.

Ezek mellett a közönség gyönyörködhet a már megújított Mátyás-kútban és a Főőrség épületében; nemrég adták át a palota rekonstruált déli összekötő szárnyát, benne az újjáépített Szent István-teremmel, amelyet néhány hét alatt már több mint tízezren kerestek fel, jövőre pedig a Duna felőli teraszokra is visszaköltözhet a Borfesztivál – számolt be Madaras Bence.

Heiszler Gabriella, a rendezvény főtámogatója, a Spar Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Borfesztivál és a Spar együtt választotta ki a rendezvény jubileumi borait: egy mátrai pinot gris-t Szőke Mátyás és Zoltán Pincészetétől és egy villányi franc-t a Csányi Pincészettől, amelyek természetesen Borfesztiválon is kóstolhatók lesznek.

MTI
fotó: Borfesztivál facebook

XXX. Budapest Borfesztivál

2021 szeptember 23. – 26.
Budavári Palota

Az eseménysorozat részletes programja a Borfesztivál oldalán érhető el.
Jegyvásárlás a fesztiválra a Borkultúra honlapján

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .