Két év kihagyás után idén ismét megrendezik a Gyereknapot a Vasúttörténeti Parkban a hétvégén, a kétnapos eseményen nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság is – tudatták a szervezÅ‘k kedden az MTI-vel. A hétvégén koncertek, bábelÅ‘adások, interaktÃv programok, közlekedésbiztonsági bemutatók és edukációs játékok várják a családokat – olvasható a közleményben.
Mint Ãrják, az edukációs programok részeként a gyerekek játékos formában tanulhatnak például a közlekedésbiztonságról. Ezek az interaktÃv programok már hagyományosan részei a gyereknapi eseménynek, a Kresztergom szervezésű mini KRESZ parkkal, KRESZ oktatással, ügyességi pályákkal, valamint egy mókás „turmix bringával” is várják a gyerekeket. A helyszÃnen kiállÃtott rendÅ‘rautót és tűzoltóautót közelrÅ‘l is tanulmányozhatják a gyerekek, sÅ‘t egy teljes műszaki mentéshez használt szakfelszereléssel ellátott katasztrófavédelmi gépjármű is megtekinthetÅ‘ lesz.
A tájékoztatás szerint a gyerekek a fényvédelemrÅ‘l is tanulhatnak, emellett pedig a környezetvédelem és fenntarthatóság témájában is lesznek programok. A szervezÅ‘k szelektÃv hulladékgyűjtÅ‘ szigeteket telepÃtenek majd, valamint száműzték a műanyag poharakat és evÅ‘eszközöket is, a gyerekek pedig Mimó és Csipek környezetvédelmi játékait is kipróbálhatják.
A közlemény felidézi, hogy szombaton Halász Judit, Kalap Jakab Bábkoncert, valamint Farkasházi Réka és a Tintanyúl együttes lép fel. Vasárnap a Rutkai Bori Banda, a Fabula BábszÃnház és a Zabszalma Együttes szórakoztatja a látogatókat. Mindkét nap fellép a NemAdomFel együttes, és közös jógázásra is lesz lehetÅ‘ség.
Az érdeklődők a Nyugati Pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba tartó, nosztalgia különvonattal látogathatnak ki a gyereknapra. A gyereknapi különvonat napi 3 alkalommal indul útjára.
A rendezvényre minden 14 alatti gyermeknek ingyenes a belépés. BÅ‘vebb információk a programról a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.
MTI
fotó: Vasúttörténeti Park
dm Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban
2022 május 28-29.
Vasúttörténeti Park
Budapest, Tatai út 95.
Bővebb információ és a program a Vasúttörténeti Park honlapján
Vasúttörténeti Park facebook oldala