Idén nyáron ismét a Velencei-tó partjára látogat a hallgatók legnagyobb rendezvénye, az EFOTT Fesztivál. Ez alkalommal azonban a Sukorói-félsziget ad otthont a rendezvénynek, ahol terv szerint hosszú távra rendezkedik be.
A fesztivál John Newman, Regard és Riton mellett természetesen idén is felvonultatja a nagy magyar zenekarokat, így a Wellhello, a Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, valamint a Bagossy Brothers Company is megfordul többek között a rendezvényen. Az EFOTT azonban nem csak a célközönsége tekintetében gondolja komolyan, hogy a fiatalok fesztiválja. Idén arra is figyelmet fordít, hogy az egyetemisták által kedvelt ifjú tehetségek is nagyszínpadi lehetőséget kapjanak, vagyis 2022-ben a rendezvény legnagyobb koncerthelyszínén várja közönségét többek között T. Danny, BSW és Azahriah és Dzsúdló is.
A sajtótájékoztatón bemutatkozott az EFOTT új fesztiváligazgatója, Dr. Lasztovicza Gábor, aki elmondta, hogy az EFOTT nem csak esti bulik sorozata, hanem egy egyedülálló élmény, ahol a kapcsolt programok, a kiállítók, a nappali aktivitások folyamatos és tartalmas kikapcsolódást biztosítanak, és ahol érdemes még délelőtt kikelni a sátorból. Az idei évben ezt még inkább szeretnék erősíteni, így a nappali programokat újrastruktúrálták, és összehangolták annak érdekében, hogy a fesztivál minél inkább megmutassa: egyetemistának lenni menő.
Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora elmondta, „házigazdaként hozzá kívánunk járulni ahhoz, hogy az idei fesztivál a legzöldebb legyen, melynek középpontjában a környezettudatosság és a fenntarthatóság áll. Egyedülálló módon olyan fesztivált szeretnénk szervezni, amelyről elmondható, hogy teljesen hulladékmentes. Körforgásos gazdálkodás keretében megszervezzük az ott keletkező biológiailag bontható hulladékok szelektív gyűjtését, előkezelését, valamint további komposztálását. Emellett egy közösségi komposztáló üzemeltetését is vállaljuk, amelyen napi rendszerességgel mutatjuk a fesztiválozók számára a komposztálás folyamatát, az általuk termelt hulladékok, pl. újrahasznosítható evőeszközök kezelési lehetőségeit. Szórakozva tanítani, tanítva szórakoztatni – leginkább ezzel a mottóval jellemezhetjük a MATE jelenlétét, élményt adó, interaktív programokkal várjuk ugyanis a fiatalokat az EFOTT Univerzumban. Célunk az edukáción keresztül a tájékozottság, az érzékenység és a tudatos felelősségvállalás kialakítása a fiatalokban, a fenntarthatóság társadalmi, gazdasági és környezeti vetületének bemutatása.”
“Majdnem két év telt el felsőoktatásban, amely idő alatt a fiatalok alig találkoztak egymással, így a COVID az egyetemi közösségeket is rendesen megtépázta. Fontosnak tartjuk, hogy az EFOTT egy olyan rendezvény legyen, amely segíti ezeket a közösségeket újraalkotni és megerősíteni, a nappali programokat összefogó UNIverzum pedig egy találkozási pont, ahol mindenki megtalálja a már meglévő, vagy a jövőbeli haverokat. Az UNIverzum olyan, mint maga az egyetem; csak órák és vizsgák nélkül.” – emelte ki Murai László.
A sajtótájékoztatón végezetül az is elhangzott, hogy várhatóan a hét folyamán újabb világsztárt jelentenek be a szervezők. Felhívták továbbá a figyelmet a fesztivál Spotify playlistjére, valamint a tiedafesztival.hu weboldalra, mely a rendezvényhez közeledve egyre fontosabb szerepet fog betölteni a fesztivál élmény bemutatásában.
EFOTT Fesztivál 2022
Velencei-tó
2022 július 13-17.
EFOTT honlap
A fesztivál facebook oldala