HomeTurisztikaFesztiválSzentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál 2023

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál 2023

Fesztivált rendeznek augusztus utolsó hétvégéjén Szentendrén

Közel 140 eseménnyel várja az érdeklődőket a 18. Szentedre Éjjel-Nappal Nyitva nevű fesztivál augusztus utolsó hétvégéjén. A Szentendrei Kulturális Központ vezetője, Lakatos Judit az MTI-nek elmondta: újdonság lesz a nulladik nap, mert a korábbiaktól eltérően már csütörtökön kezdetét veszi a fesztivál a P’Art Moziban, ahol a Friss Hús Fesztivál díjnyertes rövidfilmjeit vetítik.

Pénteken nyílik meg a főképp Szentendrén élő művészekből, festőkből, grafikusokból, szobrászokból, fotósokból álló IKON Csoport kiállítása a Pirk János Múzeumban, Ürményi-Hamar Lehel képzőművész tárlata az Erdész Galériában, majd Dumtsa Forgatag címmel kezdetét veszi az iparművészeti vásár. A Dunakorzón felállított nagyszínpad mellett a város több pontján is zenei események lesznek. A szentendrei nagy kulturális eseményeknél megszokott, így most is lesz tárlatvezetés a város kiállításain – mondta Lakatos Judit.

A Fő téri ÚjMűhely Galéria bábudvarrá alakul, ahol Kárpát-medencei bábművészek szórakoztatják a kicsiket, a belső térben bábművészeti kiállítás lesz, de a MeseCentrum Olvasósarokba is beülhetnek a gyerekek szombaton és vasárnap – tette hozzá.

Hagyományosan nagy siker a Házak, udvarok, házigazdák program, amelynek keretében a látogatók megismerkedhetnek a városban élő műhely- és üzlettulajdonosok munkájával. Idén az érdeklődők a többi között ékszerstúdiót, szövő-, kerámia- vagy éppen csokoládéműhelyt kereshetnek fel – mondta Lakatos Judit.

A Tourinform Iroda szervezésében bejárható lesz a városháza. A Fő tér szomszédságában fiatal tervezők és művésztanáruk mutatják be „kapszulakollekcióikat” egy divatgála keretében, a Templomdombon pedig óriásvásznon örökíthetik meg közösen a résztvevők, hogy mit tartanak a fesztivál legfontosabb jellemzőjének – tette hozzá.

MTI
fotó: Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva facebook

XVIII Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál

2023 augusztus 25 – 27.
Szentendre

A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál részletes programjáról a rendezvény hivatalos honlapján, a parkolási lehetőségekről pedig a Szentendrei rendészet oldalán lehet tájékozódni.
A fesztivál facebook oldala

GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Zöldséges bhajiya

Hozzávalók a Zöldésges bhajiya elkészítéséhez: 1 csomag fagyasztott spenótpüré, natúr (kb. 250 g)1 sárgarépa, finomra reszelve1vöröshagyma, kis kockákra vágva4 db paradicsom húsa, kis kockákra...

Bacon és tojás, a klasszikus reggeli újragondolva

Öt kreatív receptötlet, tippek bacon és tojás ételek elkészítéséhez Ahogy beköszönt az ősz, a rohanós reggelek és az esti „mi legyen vacsorára” kérdések visszatérnek mindennapjainkba....

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!