HomeTurisztikaKiállításMár most Utazás 2012

Már most Utazás 2012

Hungexpo tanácskozásA Hungexpo megkezdte felkészülését a 2012-es Utazás Kiállításra és e célból tanácskozásra hívta a MUISZ-t és néhány utazási irodát, mert szeretné az ez évi tapasztalatokat is beépíteni a jövő tervezésébe. Tihanyi Klára a kiállítás igazgatója elmondta, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt a kiállítási terület és a kiállítók száma egyaránt 10%-kal csökkent, ennek ellenére a látogatók száma viszont 4%-kal növekedett.

{module 221}

Jó ötletnek bizonyult számos kiállítás összevonása, így a Boat Show, Karaván Szalon, Bringa Expo és az e mellé szervezett Himalája Expo. Jövőre a Himalája Expot olimpiai kiállítással szeretnék kiváltani. Az elképzelések szerint 2012-ben a belépőjegyet levásárolhatóvá tennék, amelyet az utazási irodák számítanának be egy-egy útba. 

Felvették a „kesztyűt”  az idén velük egy időben szervezett Virtuális Expoval, a Hungexpo is fejleszti online kínálatát és ötvözni kívánja a valós és virtuális kiállítás egyidejűségének előnyeit. 

Az utazási irodák kérték a vásár vezetőségét, hogy a korán jelentkező kiállítók még nagyobb kedvezményben részesüljenek, valamint emeljék a  kiállítás kényelmi szolgáltatásait egy gyermekőrző beállításával. Ugyancsak megfontolandó javaslat ként hangzott el, hogy a Hungexpo biztosítson egy kollektív standot azon irodák részére, akik szívesen részt vennének, de az önálló jelenlétet anyagi okok miatt nem tudják megengedni maguknak. 

Abba minden részt vevő  egyetértett, hogy még az internet világában is szükség van valós utazási kiállításra.

{module 221}
GSZT Szakújság
GSZT Szakújsághttps://gsztujsag.com

GSZT szakújság :: Gasztronómia : Szálloda : Turisztika

A GSZT szakújság hivatalos szerkesztőségi profilja. Oldalainkon a legfrissebb gasztronómiai hírekről, a hazai és nemzetközi szállodaipar trendjeiről, turisztikai beszámolókról, valamint válogatott receptekről és könyvbemutatókról tájékozódhat. Célunk, hogy hiteles és szakmai betekintést nyújtsunk a turizmus és vendéglátás világába mind a szakmai szereplők, mind az igényes olvasók számára.

Kapcsolat & Sajtóanyagok: [pr@gsztujsag.com] | gsztujsag.com

- Advertisment -

Legfrissebb

Receptek

Szakácskönyvet ajándékoz hűséges vásárlóinak a Lidl

Megjelent Mautner Zsófi és Széll Tamás Ízek nyomában című szakácskönyve a Lidl Magyarország gondozásában, melyet a mai naptól az áruházlánc hűséges vásárlói ajándékként kaphatnak...

5 érdekesség a Focaccia di Reccóról

A focaccia egy hagyományos olasz sajtos lepény, amely évszázadok óta megtalálható a tüzes déliek étkezőasztalán. Mivel elkészítése rendkívül egyszerű, ezért a közelgő borozgatós nyárestéken...

GSZT hírlevél

Ne maradjon le a gasztronómia és turisztika legfontosabb híreiről! Iratkozzon fel hírlevelünkre!